Az ügyvéd és a porszívóügynök

Hagyják-e Trumpot a szokásos porszívóügynök stílusban beszélni, vagy próbálják „elnökibb” viselkedésre bírni, hogy véletlenül se állíthassa Clinton: a milliárdos oroszbarát üzletember nem alkalmas arra, hogy a Fehér Házba költözzön. Jobb-e, ha Hillary elkezdi támadni Trumpot az övéhez hasonló vehemenciával, vagy a saját temperamentumát követve inkább kioktassa, mintsem a szavába vágva bokszoljon vele? Mindkét oldal készült arra is, hogy a másik arcot vált, végül azonban mindenki a maga bőrében maradt. Trumpot a BBC házaló ügynökként írta le, Clintont jól felkészült, részletekre figyelő ügyvédnek – Hillary jogászkodott azelőtt, hogy first lady lett. A szócsatában Clinton tényeket használt fegyverként. Trump minden kérdésre a szokásos öt-hat mantráját adta elő, függetlenül attól, hogy számokat, adatokat vártak tőle. A szavazótáborok közti megosztottságra remekül rájátszott a vita, de kérdéses, hogy a bizonytalan szavazókat meg tudta-e bármelyikük szólítani. Trump elsősorban arra kerekítette a mondanivalóját, hogy harminc év Washingtonban túl sok, és Hillary nem hozhat változást. Szidta a kereskedelmi megállapodásokat, és azt hajtogatta, „let’s make America great again” – tegyük újra naggyá Amerikát. Hillary sokkal választékosabban adta elő sokkal részletesebb terveit, de ez szintén alkalmatlan lehet a bizonytalanok megszólítására. Ami tanulságos volt, hogy az e-mail-botrány – Clinton közel 30 ezer emailt küldött még külügyminiszterként házi szerveréről, a hivatalos védelmi vonalakat mellőzve – alig került elő, ebből a körből gyorsan kimásztak. Ezzel szemben Clinton határozottan erőltette, hogy vajon Donald Trump hogy lehet az első elnökjelölt évtizedek óta, aki nem teszi közzé adóbevallásait. Trump ráadásul a sokszor cáfolt érvvel válaszolt, amelyről tudni, hogy nem igaz: az adóhivatal éppen vizsgálatot folytat vele szemben, de ez jogilag nem akadálya a nyilvánosságra hozatalnak, főleg, hogy évekkel ezelőtti adatok is beleesnek e körbe. Hillary taktikusan elkezdte aláásni Trump üzleti „sikereinek” titkát: Trump többször csődbe vitte cégeit, hogy kibújjon a fizetési kötelezettségei alól; többször csak az apja pénze mentette meg, és kifizetetlen adósságaival kisembereket tett tönkre – Clinton egyet meg is hívott a vitára. Ezeknek a dolgoknak a felemlegetése alkalmas arra, hogy a republikánus jelölt szavahihetőségét kikezdjék, és fő hivatkozási alapját, a sikeres üzletember voltát kérdőjelezzék meg. Zavarba ejtő volt, ahogy Trump továbbra is úgy viselkedett, mintha egyedül lenne a színpadon: hangosan, helyenként szinte harsogva, mutatóujját feltartva gesztikulált. Clinton nyugodt, mosolygós maradt, olyan helyzetekben is, amikor már-már szívesebben láttunk volna elégedetlenséget, felindultságot az arcán. A gondolkodó emberek többsége szerint Clinton nyerte a vitát. Ugyanakkor nem feltétlen ők lesznek többségben a választáson, és az érzelmi húrokat, az egyszerű üzeneteket továbbra is Trump viszi erősebben. Az sem baj, hogy nincs mögöttük tartalom. A következő vita október elején lesz, kérdés, ki változtat taktikát. Máris készülnek a titkos közvélemény-kutatások, és a kampánystábok másodpercről másodpercre átrágják magukat a vitán és levonják a tanulságokat. Hillarynak még emberibb arcot kell találni, Trumpnak nem ártana néhány érvet is a szájába adni. Tájainkon is tanulsággal szolgálhat a szópárbaj. Egyrészt jó, ha van vita. Magyarországon úgy általában, vissza kellene állítani a miniszterelnöki és -jelölti vita intézményét minden választás előtt – ez Szlovákiában is létezik, Budapesten eltűnt. A másik, hogy a tények mégiscsak érdekesek: a Bloomberg, Clinton saját oldala és több híroldal az élő adás alatt azonnal jelezte a képernyő alján, ha valamelyik jelölt ténybeli tévedést követett el. Ezt se lenne rossz meghonosítani.  Az érzelmekre játszó, populista politikus mérkőzik a kompromisszumkész, gyakorlatias politikussal: az amerikai választók általában elég távolinak érzik Washingtont – valahogy úgy, ahogy sokan Brüsszelt Európában. Lehet, hogy Trump üzenetei túl erősek lesznek a politikai elitnek. Miközben a pártok már kezdik érteni, hogy a választók miért szavaznak a mogulra, de esetleges győzelme esetén ez a lavina tovább erősödhet. Ami pedig már globális kockázat lenne, nem csak háromszázmillió amerikaié.