Az OTP 700 millió koronát fizet az IRB Bankért

Az OTP 700 millió szlovák koronát kínál a szlovák állami IRB Bank 92,55 százalékáért - ezt erősítették meg pénteken a szlovák privatizációs minisztériumban.

Az OTP 700 millió szlovák koronát kínál a szlovák állami IRB Bank 92,55 százalékáért - ezt erősítették meg pénteken a szlovák privatizációs minisztériumban. Robert Merva szóvivő elmondta, hogy a 92,55 százalék magába foglalja az állam közvetlen 69,56 százalékát és az állami ellenőrzésű szlovák biztosító, a Slovenská Poistovna 22,99 százalékát. A szóvivő hozzátette, hogy az OTP ajánlatát következő ülésén, szerdán vitatja majd a szlovák kormány - írta a Dow Jones hírügynökség. A szlovák privatizációs tárca vezetője, Maria Machová már október 3-án teljes támogatásáról biztosította az ügyletet, habár ő csak a közvetlen állami 69,56 százalékot említette, és árat sem közölt. Hozzátette, hogy még hátra van a kormány jóváhagyása. Az akkor soron következő szlovák kormányülésen az előrejelzéssel ellentétben mégsem foglalkoztak e kérdéssel. A néhány éve jegybanki kényszerfelügyelet alá rendelt IRB időközben talpra állt, és a folyó év első félévében már 38,2 millió korona nyereséggel gazdálkodott, betétállománya pedig közel 11 milliárd korona volt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?