Az oroszbarát jelölt

<p>Röviddel a mai, 45. évforduló előtt Ján Čarnogurský az Extra plus hetilapnak adott interjúban azt nyilatkozta: mindig, amikor Oroszország beavatkozott a közép-európai térségben, az a mi érdekünkben történt, anélkül, hogy tudatosítottuk volna.</p>

Egy szinte sokkos állapotba került olvasótól erre azt a logikus kérdést kapta: Az orosz hadsereg 1968. augusztus 21-i bevonulása is a mi érdekünkben történt?  Az elnökjelölt erre úgy válaszolt, az augusztusi bevonulásra „nem vonatkoznak“ az általa emlegetett orosz beavatkozások (ami nyilvánvaló ellentét a „mindig“ szóval, amivel a fent idézett, kategorikusan kijelentő mondatát kezdte). A bevonulás szerinte „nem változtatta meg a geopolitikai elrendeződést“, mivel Csehszlovákia előtte és utána is a kommunista táborhoz tartozott. És még hozzátette, hogy különösebben nem tiszteli a „hatvannyolcasokat“, mert fölöslegesen provokálták ki a megszállást, holott nekik kellett tudniuk a legjobban, hogy Moszkva nem engedi meg a keleti blokk megbontását… Más szóval, azok az emberek, akik abban a szent meggyőződésben cselekedtek, hogy minden államnak joga van a saját útját járnia, tulajdonképpen „kiprovokálták“ a Kreml beavatkozását. Összességében megállapíthatjuk, az a hatalmas empátia, amit a KDH volt elnöke tanúsít a mostani és a mindenkori Oroszország irányában, meghaladja azt a mértéket, hogy egy demokratikus állam vezető képviselője legyen.  Az interjúban még egy hihetetlen mondat elhagyta Čarnogurský száját: „Oroszországban törvény tiltja a homoszexualitás propagálását, ezért például nem lehet megtartani az úgynevezett szivárványos felvonulásokat. Úgy gondolom, ez egy jó törvény. Bizonyos értékeket fentről is védelmezni kell, és az egyik ilyen pozíció az államfői poszt.“ A politikától visszavonult Čarnogurský, aki most államfő szeretne lenni, egy olyan törvényt védelmez, amely sérti az emberi jogokat, diszkriminál, mert szexuális irányultságuk alapján megtagadja bizonyos emberektől a békés gyülekezéshez és a szólásszabadsághoz való jogot. Bár Oroszország tagja az Európa Tanácsnak, és köteles lenne betartani az emberi jogokról szóló európai egyezményt, Čarnogurský egy olyan törvény miatt dicséri, amely sérti a civilizált jogállam általános alapelveit.  Amikor Čarnogurský Oroszországról beszél, mindig az emberi jogokat csorbító nagyhatalmat dicsőíti. Nemérdekes, hogy ezt jómaga egyáltalán felfogja-e. A lényeg az, hogy ez teljesen alkalmatlanná teszi az elnöki poszt betöltésére.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?