<p>Nagy volt az öröma Jobbik berkeiben, amikor a Kreml a Krímben kierőszakolt egy „népszavazást”, amely, láss csodát, bebizonyította, hogy az aktus jogilag tök rendben volt, gond egy szál se, csak az ukránok akadékoskodtak egy sort, ki tudja miért, csak nem az a kis terület fáj nekik? </p>
Az orosz kapcsolat
A Jobbik első kézből követhette az eseményeket, ugyanis a Kreml meghívására (néhány más szélsőjobboldali és baloldali politikus társaságában) nem más ellenőrizte a „népszavazás” tisztaságát, mint Kovács Béla EP-képviselő. Az az ember, akiről a minap kiderült: az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentést tett ellene, amiért állítólag az unió intézményei ellen kémkedett. Ez vagy így volt, vagy nem, tény, hogy Kovács Béla kémkedés nélkül is a Putyin körül orbitális pályán keringő politikai és civil világba vezette át pártját az elmúlt években – ugyanabba a világba, amelyben a jelenlegi kétharmados magyar kormánypárt is otthonosan mozog. Innentől kezdve nem is az a kérdés, mi a helyzet Kovács Bélával meg a Jobbik Kreml-közeliségével, hanem hogy ebből a, khm, világnézetből mit tud magának a Fidesz felhasználni, ill. reciklálni. Az igazán ütőképes orosz kapcsolatot Európában ugyanis nem a szélsőjobbos Mickey Mouse-szervezeteket („Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége”) maga köré gyűjtő, az európai szélsőjobbon belül is marginalizálódó magyar rasszista párt jelenti, hanem Orbán Viktor. Hogy mást ne mondjunk, a lakosság háta mögött végigtárgyalt paksi alku eredményeként ő és b. pártja kötötte hosszú évtizedekre az orosz érdekekhez a magyar atomenergia-ellátást. Történt például, hogy a jól sikerült krími happening után ukrán hírportálok bizonyítottnak látták, melyik ország áll valójában a Jobbik mögött. Úgy fogalmaztak, hogy „Kovács a krímihez hasonló forgatókönyvben gondolkodik Kárpátalját illetően, a Jobbik Nagy-Magyarország visszaállítását célzó projektjében”, néhányan pedig jelképesen le is pecsételték a képviselő kárpátaljai EP-irodáját, mivel az „a szeparatizmus potenciális darázsfészke.” Nem oszlatta éppenséggel ezt a gyanút egy másik Jobbik-politikus, a Magyarországon zsidólistákat vizionáló Gyöngyösi Márton sem, aki közölte: pártja külpolitikai prioritásai közül „első helyre helyezi a Kárpátalján élő magyar és ruszin kisebbségek területi autonómiája melletti kiállást.” Nem nagyon mondott mást a minap egy másik oroszbarát polgártársunk sem, eltekintve attól az apróságtól, hogy ő Magyarország miniszterelnöke. Sem a hazai, sem a határon túli magyarság szempontjából nem igazán szerencsés, ha beiktatási beszédében közli: „A Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, megilletik a közösségi jogok, és megilleti az autonómia is. Ez az álláspontunk, melyet képviselni fogunk a nemzetközi politikában. Mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő 200 ezer magyar helyzete, melynek meg kell kapnia a kettős állampolgárságot, meg kell kapnia a közösségi jogok teljességét, és meg kell kapnia az önigazgatás lehetőségét is.” Mondja mindezt, miközben Kelet-Ukrajnát a szemünk láttára destabilizálja a Kreml a katonaság, a titkosszolgálat és a pszichológiai hadviselés eszközeivel, és miközben valamiért (valószínűleg ez csak a véletlen műve) nem erősíti meg, hogy egyébként elemi érdekünk az erős és egységes Ukrajna. Elbizonytalanítva és kiakasztva fél Kelet-Európát, főleg a lengyeleket, akik nem hajlandók elfogadni, hogy valakik itten profitálni akarnak az ukrán entrópiából. Kovács Béla? Minek ide még Kovács Béla? A szerző a hvg.hu publicistája
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.