Az iskolai mobilhasználatról

Most is a fülemben cseng az oly sokszor feltett kérdés: mi leszel, ha nagy leszel? Akkor könnyű volt rávágni a választ, már akkor tudtam, hogy újságíró szeretnék lenni, és ez a mai napig így van. A régi szép idők – mondanák sokan, amikor még lehetett hosszútávra gondolkozni, egy élet, egy szakma jeligére. A mai fiatalságtól azonban már hiába kérdeznénk, mi szeretne lenni, ha nagy lesz, valószínűleg, ha van is preferenciája, arra már nem gondolhat úgy, hogy egy életen át fogja azt űzni, szakértelemmel, elhivatottsággal, szenvedéllyel. 

Hogy miért jutott ez az eszembe? Éppen az iskolai mobilhasználat betiltását szorgalmazók egyik legnagyobb érve miatt – nevezetesen, „a mi időnkben sem volt mobiltelefon”, mégis elvégeztük az iskolát. De, akik így érvelnek, elfelejtik, hogy egy generációval korábban például számológép sem volt, akkor a logarléccel tanították meg a nebulókkal a matematikát – így számukra sem lett volna jó megoldás, ha elveszik a számológépet, hogy a régi, hagyományos módszerrel tanuljanak. De említhetnénk még a lexikális tudást is – ha korábban valamilyen információ után kutattunk, akkor nem a keresőbe írtuk a kulcsszót, hanem elvándoroltunk a könyvtárba, sokszor órákon át bújva a könyveket, szakirodalmat, mígnem rábukkantunk a keresett információkra. 

Nem is olyan rég volt, amikor nemhogy okostelefon, de mobiltelefon se volt. Akkoriban örültünk, ha a faluban volt néhány lakásban vezetékes vonal, esetleg egy telefonfülke, amit használni lehetett. De ugyanígy nem volt internet, mobilinternet, és mesterséges intelligencia sem… Hogy robotizációról, az egyéb technológiai újításokról ne is beszéljünk. Ma ez már az életünk része, amely segít a mindennapokban, de nemcsak jó oldala van, hiszen a bizonytalanságot is növeli, a kiszámítható életpályát pedig egyenesen megszünteti. A

mi korábban egy biztos, jól fizető foglalkozásnak tűnt, lehet ma már a „veszélyeztetett” szakmák közé tartozik. Nem is olyan régen még a számítástechnikai, programozó állás jelentette a biztonságot, a jó minőségű életet, ma már a mesterséges intelligencia könnyen átveheti a feladatok jelentős részét. Egyre több az olyan szakma, amely varázsa egyik pillanatról a másikra szertehullik, új foglalkozás, szakma után kell nézni. 

Ez pedig a mai fiataloknak jelentős kihívás. A technológiák berobbanása, egyre intenzívebb jelenléte teljesen másfajta tudást igényel – és igen, ehhez szükség van a mobiltelefonra is. Nem az órán, vagy nem minden órán, de az iskola feladata éppen az kell, hogy legyen, hogy felkészítse a nebulókat az életre, a várható kihívásokra, és ehhez ma már mindenképpen hozzátartozik az okostelefon is. 

Szó se róla, megannyi aggály merül fel a már-már függéségbe torkolló, intenzív mobilhasználattal kapcsolatban, a közösségi médiák algoritmusai szinte a kijelzőhöz kötik a legfiatalabbakat (is). De tudatosítanunk kell: ma a legtöbb fiatal számára az okostelefon a legjobb barát, minden titkok őrzője, egy eszköz, amit ma már a mindennapok része. Ezért kell őket megtanítani az normális, egészséges használatra – például úgy, hogy a készüléket nem elveszik tőlük, hanem csak megkérik őket, hogy az óra alatt helyezzék látható helyre, a padra. A bezzeg a mi időnkben kezdetű mondatokat pedig jobb lesz örökre elfelejteni, nemcsak ez esetben, hanem általában. Hiszen hamarosan már a mesterséges intelligencia is kineveti azokat, akik így „érvelnek”…