Az európai országok végleg eltörlik a halálbüntetést

Az Európa Tanács tagországai pénteken úgy döntöttek, hogy a háborús időkre vonatkozóan is kiterjesztik a halálbüntetés tilalmát.

Az Európa Tanács tagországai pénteken úgy döntöttek, hogy a háborús időkre vonatkozóan is kiterjesztik a halálbüntetés tilalmát.

Az Európa Tanács 44 tagországának külügyminiszterei, illetve külügyminisztériumi képviselői vilniusi találkozójukon fogadták el az erre vonatkozó jegyzőkönyvet, amelyet 36 ország - köztük Magyarország - nyomban aláírt, három állam - Írország, Málta és Svájc - pedig azonnal ratifikált is. Nyolc ország egyelőre nem írta alá a jegyzőkönyvet, köztük Törökország és Oroszország, amelyek a halálbüntetés tilalmát kimondó eredeti egyezményt sem fogadták el. Egyelőre kivár az aláírással Albánia, Azerbadjzsán, Bulgária, Horvátország, Örményország és Szlovákia is. Az aláírók között találhatók viszont a halálbüntetést korábban alkalmazók, mint például Ukrajna, ahol Európa utolsó kivégzését hajtották végre 1997-ben.

Az Európa Tanács tagállamai az Európai Emberi Jogi Egyezmény keretében tiltották meg a halálbüntetés alkalmazását a 6. Jegyzőkönyvben. Ez azonban még lehetőséget biztosított arra, hogy háború vagy háború közvetlen veszélye, illetve "kivételes körülmények" esetén ehhez az igazságszolgáltatási eszközhöz nyúljanak. Ezt a lehetőséget szünteti meg a most aláírt 13. Kiegészítő Jegyzőkönyv, amely akkor lép hatályba, ha legalább tíz államban a parlament is megerősíti.

Walter Schwimmer, az Európa Tanács főtitkára a szervezet nevében büszkeségét fejezte ki az aláírás miatt. Reményének adott hangot egyúttal, hogy az aláírás döntő jelentőségű lépés a halálbüntetés világszintű megszüntetése felé. Az Európa Tanács nem fog takarékoskodni az erőfeszítésekkel ez utóbbi elősegítésének érdekében - tette hozzá Schwimmer.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?