Az érintettek nevében

<p>Iveta Radičová államfőjelöltet az utóbbi hetekben széles e hazában mindenki megismerhette. Azok is, akik előtte semmit sem tudtak róla. Például azt, hogy nagy pártfogója volt a 90-es évek közepén indult, a nőket felkaroló és számukra a társadalmi meg a politikai életben több teret és lehetőséget követelő hazai nőmozgalomnak. Vagy azt – mert nem verte nagydobra és nem használta fel kampányfogásként –, hogy özvegye a 89 utáni progresszív szlovák humor és szatíra jeles képviselőjének, a fiatalon elhunyt Stano Radičnak.</p>

Csak aki régóta és közelebbről ismeri, az tudja Radičováról, hogy aktív résztvevője volt a 89-es rendszerváltásnak, egyike a legképzettebb hazai szociológusoknak, egyetemi professzor, amellett egy rokonszenves, intelligens nő.
A katolikus egyház egyik-másik túlbuzgó képviselője mégis a rossz megtestesítőjének kiáltotta őt ki, amikor az abortusz kérdésében a nők döntési joga mellett állt ki.
És elveit nem adta fel az esetleg megnyerhető hívők szavazataiért cserében sem. Ám ezzel még jobban magára haragított néhány lelki atyát, aki Radičovát mint erkölcstelen – értsd: az egyház által nem szentesített – párkapcsolatban élő személyt ítélte el a hívők előtt. Tény, hogy Radičová új élettársat talált magának, amihez – lévén a legjobb korban levő, csinos nő, de ha nem így lenne is – joga van. Élettársa pedig egy tolókocsis, mozgássérült férfi, akinek személye pillanatnyilag nem lényeges. A fontos az, hogy Radičovában olyan társra talált, akire támaszkodhat a szó szoros és átvitt értelmében is. Aki elfogadta őt sérültként is, aki felfedezte a benne rejlő értékeket, a vágyat, az erőt, a szeretetet.

Mindazt, amit a sérült ember – ép társaihoz hasonlóan – magában hordoz, csak épp ritkán van alkalma megmutatni. Mert valljuk be, igencsak kevesen vannak, akik le merik hántani a sérült ember védőburkát. Hogy alatta megtalálják a kincset.

Nos, Radičová ezt meg merte tenni. És van annyira tisztességes, hogy kampányában nem élt vissza ezzel a hatalmas erkölcsi tőkével.

Ezért is megérdemli valamennyiünk tiszteletét és támogatását. Hiszen emberségből is jelesre vizsgázott. (Nagy Ildikó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?