Az érintettek nevében

Csak aki régóta és közelebbről ismeri, az tudja Radičováról, hogy aktív résztvevője volt a 89-es rendszerváltásnak, egyike a legképzettebb hazai szociológusoknak, egyetemi professzor, amellett egy rokonszenves, intelligens nő.
A katolikus egyház egyik-másik túlbuzgó képviselője mégis a rossz megtestesítőjének kiáltotta őt ki, amikor az abortusz kérdésében a nők döntési joga mellett állt ki.
És elveit nem adta fel az esetleg megnyerhető hívők szavazataiért cserében sem. Ám ezzel még jobban magára haragított néhány lelki atyát, aki Radičovát mint erkölcstelen – értsd: az egyház által nem szentesített – párkapcsolatban élő személyt ítélte el a hívők előtt. Tény, hogy Radičová új élettársat talált magának, amihez – lévén a legjobb korban levő, csinos nő, de ha nem így lenne is – joga van. Élettársa pedig egy tolókocsis, mozgássérült férfi, akinek személye pillanatnyilag nem lényeges. A fontos az, hogy Radičovában olyan társra talált, akire támaszkodhat a szó szoros és átvitt értelmében is. Aki elfogadta őt sérültként is, aki felfedezte a benne rejlő értékeket, a vágyat, az erőt, a szeretetet.

Mindazt, amit a sérült ember – ép társaihoz hasonlóan – magában hordoz, csak épp ritkán van alkalma megmutatni. Mert valljuk be, igencsak kevesen vannak, akik le merik hántani a sérült ember védőburkát. Hogy alatta megtalálják a kincset.

Nos, Radičová ezt meg merte tenni. És van annyira tisztességes, hogy kampányában nem élt vissza ezzel a hatalmas erkölcsi tőkével.

Ezért is megérdemli valamennyiünk tiszteletét és támogatását. Hiszen emberségből is jelesre vizsgázott. (Nagy Ildikó)