Az én nyelvtörvényem

Igaz, még ott volt velük Aleksandar Vučić szerb államelnök is, mert hivatalosan háromoldalú találkozót tartottak, a migrációs politikáról egyeztettek, de ettől függetlenül Orbán nyugodtan rákérdezhetett volna a nyelvtörvényre is. Csakhogy eszébe sem jutott. Legalábbis a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón kizárólag a menekültpolitikáról beszéltek, végig dicsérték egymást, s ahogy mondták: kellemes, baráti hangulatú találkozón vannak túl. A haveri viszony fontosabb, mint kényes kérdéseket feszegetni. Sajnos.

Úgy gondolom, éltem már annyit, hogy félelem és aggályok nélkül mondhassam ki az igazat, a hazugságot pedig nevén nevezhessem. Véleményt mondhatok például a nyelvhasználatról általában, vagy az anyanyelv gyakorlásának fontosságáról és szeretetéről, annak az életünket is meghatározó jelentőségéről.

Nem kis feladata az embereknek, hogy pontosan azt mondják, amit gondolnak, s azt cselekedjék, amit mondanak. Ha ez a folyamat harmonikusan és szakadatlanul zajlik, sokkal nagyobb esélyünk van a nyugodtabb életre és a boldogság elérésére, mint akkor, ha ezt nem sikerül tetteinkkel is bizonyítani. Az egyik, rendkívül fontos eleme ennek a témának az, hogy anyanyelvünket korlátlanul használhassuk, minden idegen beavatkozás nélkül, mert a más nyelven megtanult fogalmak – ami egyébként nagyon tiszteletreméltó és létfontosságú is lehet – nem biztos, hogy úgy értelmeződnek a gondolkodásunk folyamatában és döntéseinkben, mint ahogyan azokat az anyanyelvünkön megtanultuk a családban és az iskolában. Ezt nem értik meg azok, akik értelmetlenül korlátozni akarják anyanyelvünk használatát Szlovákiában. Ezt képtelen felfogni az SNS kulturális minisztere, annak államtitkára és pártbeli főnökük, Andrej Danko, akik folytatják az értelmetlenül végrehajtott törvénymódosítások sorát, s ezúttal a nyelvtörvényt vették elő, melyet szigorítani akarnak, s lehetővé akarják tenni, hogy bírságolhassák is a nyelvtörvényt be nem tartó állampolgárokat.

A szlovákiai magyarok a két Dzurinda-kormány választási ciklusában anno elfogadták, és be is tartották az akkor elfogadott államnyelvtörvényt, amely nem volt fontos, de teljesíthető volt. Most, a társadalmi feszültség csúcsán, amikor a kormánypártiak számára a világ egyik legtermészetesebb dolga olyasmi miatt kakaskodni, hogy ki kivel és hogyan beszéljen, ki kivel tarthatja a kapcsolatot, ki mellé ülhet vagy állhat – nevetséges, így az óvodások viselkednek a homokozóban –, egyre elképesztőbb politikai témákkal jönnek elő. A nyelvtörvény után például azzal, hogy megváltoztatják a himnuszt. Hát ettől sem lesz olcsóbb a kenyér!

Úgy látszik, hogy visszatérünk a múlt század kilencvenes éveinek rossz emlékű mečiarizmusának diktátori praktikáihoz, amikor Ján Slota csinálta a műsort, és bizony azt mondta, hogy Szlovákiában nincsenek magyarok, csak magyarul is beszélő szlovákok. Mi, magyarok Szlovákiában nem vagyunk idegen földön, hanem ez a szülőföldünk. És nem vagyunk ellenségei a többségi szlovák polgártársainknak, ahogyan ők sem ellenségek nekünk, szlovákiai magyaroknak. Aki ebben kételkedik, az nem ismeri a jelenlegi állapotot. Kivételek természetesen vannak, de lehet, hogy ott más az ok, az indíték.

Három évtizedig éltünk a családommal Közép-Szlovákiában, közel a magyar határhoz, ahol jóval szűkebb a szlovák–magyar nemzetiségi arány, de az évek során nem volt semmilyen összetűzés a nyelvhasználat területén: sem a lakótömbökben, sem a munkahelyeken, sem a közéletben, sem a kulturális életben. Természetesen a szókincs tekintetében akadtak különbségek, de ez nem akadályozta a természetes emberi kapcsolatokat. A beszélgetések úgy folytatódtak, ahogy elkezdtük a párbeszédet, magyarul vagy szlovákul. De az is előfordult, hogy az egyik partner szlovákul, a másik magyarul beszélt. Sokszor nevettünk is ezen. Ez is csak azért volt, hogy a társalgás egyszerűbb és gördülékenyebb legyen. A kerületi székhelyen, Besztercebányán szlovákul beszéltünk. Nyelvtörvény nem kellett. És most sem kell senkinek. Most is csak azért kell, hogy egyesek tovább fokozzák az amúgy is már tűrhetetlen társadalmi feszültséget.

Szlovákia magyar lakossága és a társadalmi többség nagyobbik hányada egyaránt belefáradt már a sok erőszakos törvénymódosításba. A legjobb lenne eltörölni a nyelvtörvényt, hogy ne rontsa tovább a közhangulatot, fölöslegesen ne polarizálja a társadalmat.