Az eltérített gépek utolsó percei

A The New York Times nyilvánosságra hozta a szeptember 11-én eltérített négy repülőgép közül háromnak a fekete dobozán rögzítetteket.

A The New York Times nyilvánosságra hozta a szeptember 11-én eltérített négy repülőgép közül háromnak a fekete dobozán rögzítetteket. A terroristák és a légi irányítás közötti beszélgetésekből és a légügyi hatóságok visszaemlékezéséből kiderül, hogy a terroristák az egyik gépen azt ígérték az utasoknak: visszatérnek a repülőtérre. Az egyik géprabló sokáig tévedésből az utasok helyett a légiirányítóknak adott utasításokat, mert összekeverte a mikrofonokat.

Kedden nyilvánosságra hozták a szeptember 11-én eltérített repülőgépek fekete dobozainak hanganyagát. A légiirányító visszaemlékezése szerint a World Trade Centernek csapódott első géppel hosszú ideig nem tudtak kapcsolatot teremteni, majd hirtelen egy ismeretlen hangot hallottak: "van néhány gépünk. Csak maradjanak nyugton, és nem lesz semmi baj. Visszatérünk a repülőtérre"- mondta az egyik géprabló.
A légiirányító ezután azt kérdezte: "Ki az? Kivel beszélek?" Válasz azonban nem érkezett. Csak a terrorista hangját lehetett újrahallani: "Senki se mozduljon, visszamegyünk a reptérre. Senki se csináljon őrültséget." A terrorista egy ideig valószínűleg azt hitte, hogy az utasokkal, és nem a toronnyal beszél.

A Bostonból felszállt gépről, amely később másodikként a WTC déli tornyába csapódott, nemsokkal a felszállás után szintén bebizonyosodott, hogy elrabolták. A United Airlines 175-ös járatának pilótája másfél perccel azelőtt, hogy a terroristák átvették az uralmat a repülőn, azt jelentette a toronynak, hogy furcsa zajokat hallottak: "Mintha valaki megpiszkálta volna a mikrofont és az utasokohoz beszélne." Rögtön ezután megszakadt a toronnyal való kapcsolat.

Ezután egy ideig nem szólt senki a mikrofonba, majd később, az első gép becsapódása után pár perccel egy ismeretlen hang szólalt meg: "Tudja valaki, hogy mi az a füst Manhattan felett?" Három perccel a géprablók első bejelentkezése után a gép óránkénti 800 kilométerrel, az utasszállító repülőgépek számára megengedett sebesség kétszeresével, közelített New York felé. "Ekkor már csak a szörnyű csend hallatszott", a pilóta nem válaszolt - mondta az egyik légi irányító. A Long Island-i légi irányító ekkor már értesítette a többi hatóságot arról, hogy valószínűleg a United Airlines 175-ös játatát is eltérítették.

Néhány pillanattal azután, hogy az első gép a WTC északi tornyába csapódott, egy indianapoliszi légiirányító még kapcsolatban volt a Washingtonból Los Angelesbe tartó, később a Pentagon épületébe csapódó repülőgéppel. Pár perccel később már ez a gép sem válaszolt a torony kérdéseire és többé nem is sikerült kapcsolatot létesíteni velük. A légügyi hivatal emberei csak azt látták a radarképernyőn, hogy a gép a Fehér Ház, a Kapitolium és a Washinton emlékmű légtere felé közelít. A repülő feltűnően alcsonyan és rendkívül nagy sebességgel haladt. A légiirányítók jelezték a Fehér Háznak a vészhelyzetet, Dick Cheney alelnököt azonban a titkosszolálat ügynökei ekkora már egy biztonságos, föld alatti bunkerbe menekítették. George Bush elnök ez idő tájt Floridában tartózkodott.

Néhány perccel azelőtt, hogy a Washington központja felé közeledő American Airlines 77-es járata a Pentagon épületébe csapódott, az egyik légiirányító figyelmeztető jelzéseket küldött minden, még a levegőben tartózkodó repülőnek, köztük a Pittsburg közelében lezuhant United Airlines 93-as járatának is. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a több gépet eltérítették, a hatóságok hivatalosan is értesítették a levegőben tartózkodó gépek pilótáit.. A figyelmeztetésnek azonban ekkor nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a toronyban és feltehetően a pilótafülkében sem. "Akkor még azt gondolták, hogy újabb géprablásra már úgysem kerülhet sor"- emlékszik vissza az egyik légiirányító.

Nem sokkal a figyelmeztető jelzések után ez a repülőgép is a terroristák kezére került. A negyedik gép esetében azonban - mint azt az amerikai hatóságok már korábban nyilvánosságra hozták- az utasok fellázadtak és vissza akarták venni az uralmat a gép felett. A fekete doboz hangfelvételein dulakodás, illetev arab és angol nyelvű kiabálás hallható. Az utasok ellenszegülése azonban nem menthette meg az életüket, a United Airlines 93-as járat Pittsburg közelében, lakatlan területen lezuhant.

Miután az első gép a WTC ikertornyába csapódott, a légiirányítás arról értesítette az amerikai hadsereg légierejét, hogy elvesztették az irányítást három gép felett és a járatok valószínűleg terroristák kezére kerültek. Ezt követően a légierő egyenként három F-16-os vadászgépe vette üldözőbe a Pittsburg és a Pentagon felé közeledő gépeket, kettőt pedig a WTC-hez irányítottak. A Pentagon épületéhez és a World Trade Centerhez küldött vadászgépek azonban már túl későn érkeztek. A Pittsburg felé közeledő járatot még utolérhették volna, mielőtt a város felé ér, mivel azonban még lakatlan területen lezuhant, a vadászrepülőgépek nem avatoztak be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?