Az elnök szerepében

poros

Volodimir Zelenszkij elsöprő győzelme igazi fülkeforradalom Ukrajnában, a Majdan eszméihez való visszatérés, miután azt foglyul ejtette az oligarchikus rendszer egyik emblematikus képviselője, Petro Porosenko eddigi államfő.

Mert a Majdan nem az Oroszországgal való háborúról, az euro-atlanti csatlakozásról, vagy az erőltettet  ukránosításról szólt, hanem a korrupció, az oligarchák hatalmának visszaszorításáról és az állam megreformálásáról.

Nem Zelenszkij nyert, hanem Porosenko vesztett. A közvélemény-kutatások szerint az ukránok túlnyomó többsége radikális változásokat és békét akar a kelet-ukrajnai Donbaszban. Zelenszkij szavazóinak 66 százaléka szavazott Porosenko ellen, és nem a komikus-színészre. Tudja ezt Zelenszkij is, aki az annyira várt futballstadionbeli vitán azt vágta  ellenfele szemébe: ő nem az ellenfél, hanem az ítélet.
Persze Zelenszkij történelmet írt. Sikerült egy olyan nemzeti valóságshow-t kiépítenie, amelyben mindenki szerepet játszik. Ráadásul a posztszovjet „politikai technológia” olyan vívmányait küldte a történelem szemétdombjára, mint az „adminisztratív forrás”, vagyis a költségvetés kampánycélokra való felhasználása.

A választási eredmények erős mandátumot adnak neki, hogy megváltoztassa Ukrajna politikai irányultságát, megpróbálja befagyasztani a háborút Kelet-Ukrajnában, visszafogja az orosz nyelvhasználat ukrajnai korlátozását, folytassa a nyugati integrációt, és megpróbáljon egy kevésbé ideologizáló és ellenőrző, hanem inkább szolgáltató államot felépíteni.

Az ukrán választás kritikus fordulópont lehet az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatában is. A Mueller-vizsgálat lezárásával, illetve Zelenszkij megválasztásával akár még fordulat is lehetséges, hiszen éppen a Majdan, illetve az arra adott orosz válasz (a Krím elcsatolása, illetve a kelet-ukrajnai háború) terheli leginkább az amerikai–orosz viszonyt. Ha Kijevnek sikerül legalább befagyasztania a konfliktust és normalizálni kapcsolatát Moszkvával, ez lehetővé teszik az amerikai–orosz kapcsolatok újraértékelését. Mindez beleillik abba a lassan, de biztosan formálódó washingtoni stratégiába, hogy az igazi probléma Kína, és nem Oroszország. Márpedig még az USA sem engedhet meg magának két ekkora ellenfelet egyszerre, illetve azt, hogy ezek szövetkezzenek ellene.

Washingtonban a politika azonban továbbra is a „Russiagate” jegyében zajlik, a Mueller-jelentés megemésztése csak a kezdeti stádiumban van. Vagyis mindez egyelőre inkább utópia. De utópia volt Zelenszkij győzelme is pár hónappal ezelőtt. Mindenesetre Trump az elsők között gratulált neki, kiemelve, hogy csak egy kívülálló képes valós változásokat hozni a politikában a többség javára.

Ám Zelenszkij mozgástere elég szűkös. Mögötte oligarchák sora várja, hogy visszatérhessen a hatalom közelébe, a parlamentben pedig politikai ellenfelei foghatnak össze ellene, megpróbálva (ismét) megállítani a reformokat. 

Zelenszkijnek szüksége lesz egy működőképes koalícióra a parlamentben, vagyis elsődleges célja az októberre tervezett parlamenti választás megnyerése. Az Ukrajna jövőjéért folytatott csata az elnökválasztások után éleződik ki igazán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?