Az elnök jogkörei

<p>Az idei év az államfőválasztásról és Robert Fico további sorsáról fog szólni. Az államfő személye mellett ugyanakkor az is fontos, milyen jogköröket gyakorolhat az új köztársasági elnök. Fico megválasztása esetén várhatóan nőni fog a nyomás hatáskörei kibővítésére.</p>

Az ország első számú hivatalnoka – kis túlzással így is nevezhetnénk a köztársasági elnököt. Alá kell írnia egy rakás papírt, amit elé tolnak – mérlegelési lehetősége alig van. Ha valami kifogása van és visszadobja a törvényt, a kormány vagy a törvényhozó hatalom általában megtöri az elnöki vétót, és a tervezetet másodszorra is ugyanolyan formában fogadja el. Így az elnök jó esetben csak a társadalom lelkiismerete lehet, ám Szlovákiának ebből a szempontból nem volt szerencséje, főleg nem az utóbbi tíz évben. Marad még a reprezentálás: fogadni más államok első hivatalnokát vagy valóban befolyásos politikusait, jópofizni velük, fát ültetni, operaelőadásokra járni és díszebédet adni.
 Lehet, hogy ez megváltozik. Nem tudjuk, Robert Fico milyen okból akarja otthagyni a kormányhivatalt, ám azt nehéz elképzelni, hogy beéri a papírtologató, kirándulgató államfő szerepével. Egyrészt nem ilyennek ismerjük, ehhez túl aktív és ügybuzgó, másrészt még fiatal, az ilyesmit 65–70 felett élvezik igazán a politikusok. Ficónak emellett pártjában abszolút tekintélye és szinte abszolút hatalma van.Az idei év nagy kérdése az elnökválasztás eredménye mellett az lesz, változik-e a köztársasági elnök jogállása. Ha véletlenül jobboldali jelölt nyer, erre aligha kerül sor, ám Fico győzelme esetén biztosan előkerül a téma. Ebben az ügyben azonban kivételesen a Smer nem tud egyedül dönteni. Az elnöki jog- és hatáskörök átrajzolásához alkotmányos többség kell, ehhez hét képviselő hiányzik a kormánypártnak. Így a mit változtatnának kérdés mellett a mit kínálnának hét ellenzéki vagy független képviselőnek az átszavazásért kérdése is izgalomban tarthatja a nagyérdeműt és a politikacsinálókat a következő hónapokban.
 De szélesítse ki bármennyire is a Smer az államfői jogköröket, az azért nem feltételezhető, hogy elnöki vagy félig elnöki rendszert építene ki. Ehhez valószínűleg hét átszavazó képviselőt sem találna. Ha pedig marad a jelenlegi rendszer a gyenge államfővel, a jogkörök valamiféle bővítgetése nem hozná magával az erőviszonyok alapvető átrajzolását. Hiszen mire megy például azzal az elnök, ha törvénybeterjesztési jogot kap? Önmagában sokra nem, legfeljebb a „marketingpozíciója” erősödne.A nyilvánosság előtt zajló csörték helyett a lényegi mozgásokat lesz érdemes figyelni. Kikkel paktálna le a Smer a jogkörbővítés ügyében, mit kínálna érte cserébe, s főként, ténylegesen milyen változást eredményeznének a módosítások.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?