Az egzotikus Boglárka

<p>Boglárka. Unokatestvérem lányát is így hívják. Szerintem szép név, de különösebben egzotikusnak nem mondanám. Nem így a belügyminisztérium.&nbsp;</p>

Közeleg az év vége. A hírügynökségek, az állami szervek, és a szemfüles, ezen a vonalon PR-jukat erősíteni kívánó magáncégek ontják az év végi összefoglalókat, jól jön majd a politikailag állóképszerűvé meredő időszakban a sajtómunkásoknak. 

Az egyébként sok hasznos információt közlő belügyminisztérium sem akar lemaradni. Évről évre közreadja, mely keresztneveket adták a leggyakrabban az újszülötteknek. Könnyed, magazinos téma, a sajtómunkás elspájzolná a két ünnep közötti időszakra, az év nagy természeti katasztrófái és sportrekordjai közé. Robert Kaliňák belügyminisztériuma azonban még egy statisztikát sem tud kiküldeni úgy, hogy annak ne legyen nemzetiségi éle. Az ide vágó részt teljes terjedelmében idézném: „Vannak szülők, akik nem elégednek meg a klasszikus szlovák nevekkel. Gyermekeik neve így olyan, mintha a szülők fantáziája nem ismerne határokat.

Más országokban ezek bevett nevek, Szlovákiában viszont egyenesen egzotikusnak hatnak. Olyan kislányokkal is találkozhatnak, akiket Boglárkának, Virágnak, Chimamadának vagy Anouknak hívnak. A fiúk sem maradnak le, a szülők Bendegúz, Rock, Bálint és Rolex neveket írattak az anyakönyvbe.” A közlemény olvasása közben próbálom összeszámolni, hány Boglárka, Virág, Bálint és Bendegúz nevű ismerősöm van. Oké, Rolex nincs, Bendegúz is csak egy, a Chimamandát még csak nem is hallottam a minisztériumi közleményig. A többiből viszont akad szép számmal. 

Brüsszelben azt mondják, az eurokraták és mindennemű fegyverhordozóik úgynevezett „EU-kapszulában” élnek, nem kerülvén kapcsolatba a valós brüsszeli élettel. Úgy tűnik, a belügy anyakönyvi osztályán dolgozók meg „szlovák kapszulában” élnek, soha nem láttak még magyart vagy romát. Vagy, ami ennél is rosszabb, a hivatalból eléjük kerülő adatokat nem tudják feldolgozni és értelmezni, ez esetben ne fizessék őket az én adóimból, hanem vegyenek fel helyettük hozzáértő munkatársakat. 
Mély tudatlanság vagy elemi rosszindulat, nehéz megítélni, melyik foghatta a közleményt megfogalmazó belügyi munkatársak ceruzáját. 

Köszörülhetnénk még rajtuk a nyelvünket, de spongyát rá. Amilyen tapló egy párt vezetése, olyan taplók ez embereik is, az utolsó hivatalsegédig. És ezt már megszoktuk. Az esetnek azonban kétségkívül lehet olyan interpretációs iránya is, amelyik a szlovákiai magyarok politikai súlya felől olvassa a közleményt. Ha naiv olvasóként azt vélelmezzük, a közleményt teljes jóindulattal fogalmazta egy csacai vagy námesztói gyakornok, aki még az életben nem hallotta ezeket a neveket, az arról is árulkodhat, mit tud rólunk a többségi társadalom. Még a neveinket sem. 

Ami a belügyi fogalmazó tudatlanságánál sokkal riasztóbb, bár a 458 467 felől nézve matematikailag talán érthető: az első tízbe sem a fiúk, sem a lányok mezőnyében nem tudott beférkőzni egyetlen, azaz egyetlen magyar név sem – a mindkét nyelvben ugyanúgy hangzó Natáliát, Viktóriát és Laurát nem számítva –, pedig a lányoknál a 10. legnépszerűbb nevet csak 440-en, a fiúknál pedig 707-en választották. Ez a szlovákiai magyar szülők változatos névadási szokásaira is utalhat, vagy arra, ők is ott vannak a „nem egzotikus, klasszikus szlovák” Sofiák, Kristínák, Jakubok és Tomášok között. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?