Az autonómia igen hasznos voltáról

Lelke rajta, állampolgár, a passzív választójog birtokosa, mérettessék meg. De azért az autonómiáról szóljunk egy-két szót.

Az autonómia nem más, mint önállóság, önrendelkezés, önkormányzat. Ennek különböző fokozatai a demokratikus államokban mindenütt jelen vannak, jogszabályok szintjén megfogalmazva, ki és miben autonóm, azaz ki és miben nem tartozik elszámolni senkinek, csakis „sajátjainak”. Szlovákiában az autonómia olyan szinteken van jelen, amiről ez ország polgárainak sejtése nincs. Autonóm a helyi önkormányzat, autonóm a megyei önkormányzat, autonóm pl. egy civil szervezet, de autonóm pl. falvak vagy városok szabad társulása is. Döntéseiben autonóm egy-egy vállalkozás tulajdonosa: amennyiben teljesíti a közteherviselés rá vonatkozó szabályait, egyetlen intézmény vagy kívülálló személy nem szólhat bele döntéseibe, elhatározásaiba.

Az autonómia tehát jó.

Sok mindenre jó.

Pl. arra is jó, hogy kiderüljön, egy-egy szervezet, közösség, netán népcsoport képes-e egyáltalán önerőből, saját döntéseinek és saját felelősségének felvállalásával az önállóságra. Ugye, a tisztelt Olvasó is gyakran kételkedett már abban, hogy képesek-e a volt keleti blokk nemzetei egyáltalán államokat igazgatni, mert esetenként nem úgy nézett ki. De kizárólag a szlovákiai magyarok közösségére vonatkoztatva bizony arra is jó lehet az autonómia, hogy kiderüljön, mennyire vagyunk közösség, mennyire vagyunk képesek egységes célokat, paradigmákat követve önrendelkező módon dönteni és cselekedni. Hát, megnézve néhány önkormányzat vagy néhány politikai csoportosulás vagy helyi kommunitás tevékenységét, bizony gyakran juthat eszünkbe, jó lenne az a fránya autonómia, de a Jóisten mentsen meg minket azoktól, akik az élére állnának.

Az autonómia Szlovákiában jelen van. Létezik a szlovákiai magyar közösségekben is. Egy-egy magyar többségű településen vajon nem autonóm-e a magyar ajkú lakosság? Saját maga juttatja a helyi önkormányzatba képviselőit, még a költségvetése sem a központi költségvetési törvény függvénye. Az adócentralizáció óta (immár öt éve) a helyiek személyi jövedelemadója az önkormányzat autentikus bevételi forrása, és senki nem szólhat bele, hogy Felsőröcsögő képviselőtestülete milyen prioritások mentén és mire költi a köz reá eső részét. Persze, abba se nagyon, mennyi pénzt képes kilopni, de most hagyjuk a büntetőjogi kategóriákat. Ha tehát a szlovákiai magyarok autonómiájáról beszélünk, nem árt tudni, hogy bizony nagyon jelentős kérdésekben bizony nagyon is autonómak lettünk. Az autonómiának, vagy önrendelkezésnek ezt a szintjét még Ficoék sem merték megfúrni, pedig „ide a rozsdás bökőt” – nagyon szeretnék.

Az autonómia területi és ezáltal politikai megfogalmazása viszont Szlovákiában egyelőre járhatatlan út. Nem azért, mert az rossz, hanem mert 1) a szlovákokkal sikeresen elhitették, hogy az autonómia az ő országuk ellen való áfium és 2) a magyarok nagy részével meg elhitették, hogy gyógyír ám ez minden gondunkra. Azt a tényt valahogy mindkét oldalon sikerült eltussolni, hogy az autonómia tulajdonképpen a korlátlan fennhatóság elleni gyógyszer – hazai viszonyokra lefordítva: az önmagukat államalakító nemzetként megfogalmazó szlovákok korlátlan fennhatósága mellett az adott területen élő magyaroknak adna mellérendelő viszonyban döntési jogokat, de a másik oldalon a számbeli kisebbségben élő szlovákoknak is ugyanezt garantálná. A magukat nemzetinek nevező szlovák politikusok éppen ezen akadnak ki: mi az, hogy a szlovákoknak döntési jogokat adna, hiszen azok itthon vannak, a többieknek kuss.

Ebben a hangulatban, politikai miliőben politikai, területi autonómiáról értekezni értelmetlen. Süketek párbeszéde. Egyébként meg, jó lenne honi magyarságunknál is a további jogbővítéseket megelőzően élni a létező jogokkal. Meg az önrendelkezés létező formáival, ha azoknak van nemzeti vetületük, márpedig Szlovákiában van. A jogcsorbítás ellen pedig lépjünk föl (jellemző példa a mindenki autonómiáját csorbító nyelvtörvény).

Ha nem ezt tesszük, akkor az autonómia szajkózása mellett könnyen az autotómia (öncsonkítás) hibájába esünk, de azért már ne másokat szidjunk.