Amivel belsőleg azonosulni tudunk

A sportüzletben találkoztam egy ismerőssel, aki utál mindenfajta testmozgást. Most meg sportcipőket próbált. Változik az ember, gondoltam, de aztán kiderült, hogy „family day”, azaz „családi nap” lesz a cégben, ahol dolgozik (hazai cég hazai alkalmazottakkal, tehát az angol megnevezés abszolút nem indokolt). Mivel az akció munkaidő alatt lesz, kötelező a részvétel. Lesznek sportversenyek is, amitől napok óta nem tud aludni, mert azokon is kötelező részt venni, és már előre retteg a szégyentől, amikor kiderül, hogy ő milyen ügyetlen. Mondta a szervezőnek, hogy a sportból szeretne kimaradni, de azt a választ kapta, hogy az igazi csapatjátékos nem hagyja cserben a csapatát. Te sem akarod, hogy ne tartsanak csapatjátékosnak, ugye? Persze hogy nem akarta, Isten ments, még megkérdőjeleznék a cég iránti lojalitását. Ami engem illet, van néhány szó, amitől kiráz a hideg. A „csapatjátékos”, „csapatépítés” is ezek közé tartozik. Ennél jobban már csak a „teambuilding”-et utálom és a „ha csapatjátékos vagy, nálunk a helyed” típusú munkahelyi hirdetéseket. Ebből nekem az jön le, hogy az a legfontosabb elvárás, hogy a nagy gépezet egyik apró csavarja legyek, amely tökéletesen illeszkedik a többi apró csavarhoz. Ami persze érthető, hiszen egy cég szempontjából, de az ott dolgozók szempontjából is alapvető fontosságú a zökkenőmentes működés, de azért még egyedi személyiség vagyok és akarok maradni. A csapattal sincs bajom, hiszen a legtöbb embernek természetes igénye, hogy különböző közösségekhez tartozzon, beleértve a munkahelyet is, ahol más közösségekhez hasonlóan spontán módon kialakulnak a szimpátiák és az antipátiak. Aki szimpatikus, azzal akár munkaidőn kívül is találkozgatunk, s tudjuk, hogy azt is muszáj elviselni, aki valamiért nem ül nekünk, mert egy helyen dolgozunk. De biztosan nem kívánjuk vele tölteni a szabadidőnket is. Ez a „csapatépítés” viszont épp ezt kívánja. Maga az „építés” is jelzi, hogy ez mesterséges, erőltetett dolog. Arról szól, hogy akár kedvelik egymást az emberek, akár nem, együtt, mosolyogva, optimistán tekintsenek a cég jövőjébe. A cégért győzzék le az abból fakadó kellemetlen érzéseiket, hogy a szabadidejüket mással és másként kell tölteniük, mint szeretnék, mert a fenti példától eltérően a csapatépítést többnyire az alkalmazottak szabadidejében szervezik. Persze, ahol eleve jó a csapat, ott ez nem gond, hiszen szívesen vannak együtt – feltéve, hogy nincs kötelező program –, de minél nagyobb egy cég, ez annál kevésbé reális, vagyis annál inkább erőltetett.

Az igazi közösségek mindig olyan értékek köré épülnek, amelyekkel az ember belsőleg is azonosul. De nem azért, mert ezek kötelezőként deklarált értékek. Legutóbb ezt a gellei Péter és Pál Napokon tapasztaltam, amikor a búcsúhoz kapcsolódva a polgármester felavatta a község 1245-ös első írásbeli említésének emlékművét. Sokan voltunk. Spontán módon jöttünk. Nem kötelezően. S azt hiszem, mindannyian éreztük, hogy együvé tartozunk.