Amiből minket kihagytak… 3

Tíz éve vagyunk az Unióban. El is hangzott e szép évfordulón annyi okos gondolat, hogy egy akadémiai könyvtár megtelne véle, de – mindannyiunk nagy kárára – majd minden magvas giondolat a pénzről szól. Pedig az Uniót nem azért hozták létre. Az értékekről és értékrendekről, amelyek az Unió születésénél álltak, egy más cikkben értkezünk majd, most térjünk vissza a pénzhez. Valahol az elején ugyanis elindult az agitprop, már a helsinki meghívást követően mindenki azt mondogatta, jő a Kánaán, ennyi és ennyi pénzt kapunk onnan, ezt hangoztatta minden kampány az uniós népszavazás előtt, s mi meg vártuk a Kánaánt. El is jött. Persze, mint mindig kicsi hazánkban, szelektíve. Amikor nagyokat tárgyaltunk Brüsszellel és mindenféléket akartak tőlünk, az egyik nagy kifogás Pozsonnyal szemben a korrupció óriási mértéke volt. Eltelt tíz év, vajon mennyire csökkent ez a mérték? Semennyivel. Sőt. Az európai alapok megjelenése a szlovákiai közpénzekben csak rontott a helyzeten. Az európai pénzek megpályázása és lehívása külön iparág lett – igen, már ez korrupt viselkedés, mert nem az nyeri a tendert, aki valamit valóban megcsinál, hanem az, aki jól meg tudja írni. Az iparág legalább foglalkoztat, a pályzatírók, elbírálók, kiutalók, szervezők és egyéb mihasznák legalább adót és járulékot fizetnek, úgyhogy a rájuk szánt költségek megjelennek a közösben. Ami viszont nem jelenik meg, az a projekteket drágító provízió. Ne, ne keressék semmilyen projket interneten megjelent költségvetésében, nem találják. A provízió ugyanis minden rendes közvetítői bizniszben legális jövedelem, nem szégyen. Az uniós alapokból levett províziók viszont nem legálisak és nem rendesek, hanem sima kenőpénzek. Nem is províziók tehát. A döntéshozatalban részt vevők kisebb és nagyobb szintjein akkora lenyúlás megy, hogy tíz év utáb felelősségünk teljes tudatában kijelenthetjük: az európai közösből érkezett, felzárkóztatásunkat szolgáló pénzek nélkül ma Szlovákiában lényegesen alacsonyabb lenne a korrupció mértéke.  Ha valamilyen pénzt nem költséghatékonyan verünk el, az még önmagában nem korrupció – lehet, hogy csak balfácánok vagyunk. De hogy az egyik oldalon kikövezett főterekről sáros utcákba vonulunk át – ez még csak ostobaság lenne – de közben a döntéshozók ingatrlanai, határidős betétei és autóparkjai bővülnek, ez kizárólag a lefizetés, a paraszolvencia, a csúszópénz jelenlétével lehetséges. Mindeközben nem is fáj különösebben, hiszen az pénz Brüsszelből, ingyen jött, legalábbis így látjuk. Hogy mi is befizetők vagyunk az európai forrásoknál, senkit nem érdekel, pedig az is a mi pénzünk. Az európai alapoknák semmilyen példa nem mutatja jobban, mennyire ártalmas a társadalomra nézve az újraelosztás nagy mértéke. A faliújság-tender, a nagyberuházások közbeszerzései (pl. eszméletlenül túldrágított autópályák), az oktatásra, művelődésre szánt összegek szállodai számlákban, prezentációs technikákban felolvasztott milliói mind a mi sarunk, és mind a „közöshöz“ való viszonyulásunkat láttatja. Jegyezzem meg a végén: az izmos nyilatkozatok, melyek szerint ennyi és ennyi iskola, középület, közút, történelmi nevezetesség újuélt meg vagy épült EU-pénzekből, nem hazugság, csak afféle kis csalás. A korrupció nélkül ugyanis a többszöröse épülhetett volna, okosabb struktúrában. Ez jusson eszünkbe, ha Brüsszelt szidjuk – csak úgy, divatból – vagy ha valamely ügyes közvetítő pozsonyi villáját csodáljuk, az előtte parkoló luxuslimuzinnal együtt.