Amiből minket kihagytak...

A minap e hasábokon merészeltük szinte definícióként leírni, hogy a rezignált ember képtelen az értékteremtésre, a külföldre távozók másutt teremtenek értéket, a korrumpálók és korrumpáltak pedig a maradék értékeket emésztik föl. A társadalom pontosan így gatyásodik le, így hát senki, de az égvilágon senki nem lepődött meg, amikor egy (az oktatási tárca számára készült) alapanyagból kiderült, hogy a fiatalok 75 százaléka inkább másutt élne, egy másik jelentés szerint pedig szép lassan elszivárognak Szlovákiából azok a vállalatok, amelyek tehetik. Az okokat kutatva biztos eljutnánk a korrupcióig is, de odáig még hosszú az út. Nézzük meg hát, ki miért távozna.

A vállalatok esetében a helyzet világos, különösebb statisztika és elemző tehetség sem kell hozzá, hogy lássuk: ha a vállalkozói környezet romlik, márpedig romlik, a cégek adminisztratív kötelességei (amikből termék, érték az nem lesz) változatlanok vagy egyre szaporodnak és egyre kuszábbak, akkor egy vállalkozó a globális piacon fölpakol és megy. Ha a szlovákiai vállalkozói környezet mutatóit vizsgáljuk, rájövünk, hogy a járulékterheken kívül különösképpen nincs is komparatíve az európai trendeknél feltűnően rosszabb állapotban egyik mutató sem. Igen ám, csakhogy az elégedetlenség általában nem az eleve rossz feltételek miatt szokott megjelenni, hanem a ROMLÓ feltételek miatt. Szlovákiába anno több vállalat azért jött, mert alacsony volt az adó, könnyű volt a cégalapítás, a cégbejegyzés, jobbak voltak a körülmények, mint szomszédainknál. Most azt nézik, hogy körülöttünk stabil a helyzet, jobbak a körülmények, itt pedig nem tartjuk az irányt, hanem visszalépünk – pl. a munkajogi szabályozásban. A cégeknél tehát a ráfordítás s a belőle eredő haszon aritmetikai pontossággal jelzi, mennek-e vagy maradnak, filozofálgatni nem szükséges.

Más a helyzet a fiatalokkal. Tapasztalat semmi, műveltség úgy-ahogy, használható végzettség jobbára alig, így munka sincs, lakhatás csak eladósodás árán, a munkaerőpiacon és a meggazdagodásokról szóló történetekben pedig egyre nagyobb teret kap a kontraszelekció. Az a kontraszelekció, amely tulajdonképpen nem más, mint személyi korrupció, s amelynek a szocializmus az évtizedes lemaradását köszönhette az ipari technológiákban. A kontraszelekciót a fiatal a munkahely keresése közben tapasztalja, amikor a meghallgatásra jobbára már teljesen fölöslegesen megy el, majd az újságban azt olvassa, ki mennyit nyúlt le (következmények nélkül), a tévében megnézi, hogy az egyébként bárgyú és semmilyen érdemekkel nem rendelkező celebke 800 eurót ád egy retikülért. Aztán átmegy egy működő országba, ahol lehet, hogy a legmegalázóbb munkahelyi pozícióban kezdi, de ha dolgozik, látja a bérén, az előléptetést pedig nem az aktuális helyi politikai elit telefonjai döntik el. Akkor megkérdezi: Miért is maradjon? S ha nem talál rá okot, akkor nem marad: a történelem (amit az iskolában ki nem állhatott, de mégis van róla elképzelése) megtanította, hogy alapvetően az a kalandvágyó, aki marad.

Nos, így nem lehet. A korrupcióból ki kell maradni, de jobb lenne, ha mindenki kimaradna belőle. Az ideális állapot nem érhető el, de igenis lehet tenni valamit, tanuljuk meg azoktól, akik megcsinálták. Hogyan?

Nem felelőtlen ígéret: folytatás következik.