Amerikai cirkusz

<p>A lázadónak hazudott Donald Trump megválasztása hatalmas hullámokat kavart a politikai paletta mindkét oldalán. Trump támogatói és ellenzői is forradalmi változásokra számítanak.</p>

 A különbség annyi, hogy míg az előbbiek egy jobb világ eljövetelét várják, az utóbbiak fasiszta diktatúrával riogatnak. Azonban mindkét tábort átverték.

Aki tisztában van az amerikai elnökválasztás módszereivel, az tudja, hogy az egész csupán pénz kérdése: az nyer, aki mögött befolyásosabb pénzügyi körök állnak. Idén a többség arra számított, hogy a győztes a demokrata jelölt, Hillary Clinton lesz, a választásokat támogató pénzügyi körök azonban tisztában vannak azzal, hogy a középosztály egyre elégedetlenebb. Ki kellett engedni a gőzt, márpedig a szelep csak Trump lehetett, Hillary Clinton megválasztása ugyanis a képzeletbeli politikai kukta felrobbanásához vezetett volna. Trump megválasztásával lassan leengedik a gőzt, és végül bebizonyosodik, hogy az önjelölt népvezér képtelen irányítani az országot, így nem érdemes arra szavazni, aki szembemegy a rendszerrel.

Trump bizonyára szabad kezet kap több olyan témában, amelyek mellékesek a pénzvilág számára, a következményeket azonban az egész amerikai középosztály megérzi. Az USA gazdaságát ugyanis az amerikai jegybank, a Federal Reserve System – szó szerint „a Szövetségi Tartalék Rendszere”, gyakran használt rövidítéssel a Fed – irányítja. Eltérően az európai, államilag ellenőrzött jegybankok többségétől, a Fed vegyes állami–privát rendszerben működik. Számos magántulajdonú bank van az Egyesült Államokban, amelyek meghatározott mennyiségű nem átruházható részvényt vásároltak az adott régió Federal Reserve bankjában. Az említett magánbankok tulajdonosainak a többsége pedig nem amerikai, vagy nem csupán amerikai állampolgárságú, és nagy részük a demokratákat támogatja.

Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy mára biztosnak tűnik egy újabb amerikai kamatemelési hullám. A legfrissebb, e héten közzétett piaci árazások alapján 90% fölé emelkedett annak az esélye, hogy egy év elteltével újra kamatot emel a Fed. Az általános összefüggés az, hogy az alacsonyabb kamatok a hitelfelvétel költségét csökkentve ösztönzik a gazdasági növekedést, könnyebbé téve a vásárlást és a fogyasztást. A magasabb kamatok ezzel szemben a hitelköltségeket emelve lassítják a gazdaságot és csökkentik a keresletet, még nagyobb szegénységbe taszítva az amúgy sem rózsás helyzetben levő középosztályt. A kamatemelés célja így egyértelműen Trump kinyírása, amivel az Egyesült Államokat irányító gazdasági és politikai elit bebizonyíthatná, hogy a középosztály bármilyen rendszerellenes kitörési próbálkozása eleve halálra van ítélve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?