A konyha Hondurasban maradt, a szoba Salvadorba került - az új határvonal pontos kijelölésekor ez a sors jutott egy háznak és persze a benne élőknek.
Államhatár a konyha és a nagyszoba között
A határesetet maga Miguel Tosta, a hondurasi határvonal-kijelölő bizottság elnöke konstatálta a helyszínen, a La Virtud (jelentése: Erény) város közelében fekvő El Pepeto nevű határtelepülésen, de megnyugtatta a ház két országot lakó lakóit, hogy nem fogják állandóan az útlevelüket kérni, ha kimennek a konyhába vagy onnan vissza a szobába.
Az utat ráadásul vámmentesen tehetik meg, legyen náluk bármi: egy karéj kenyér a kezükben vagy akár két törölköző a vállukon. "A házban élő család tagjai tudomásul vették, hogy a határ ezen a helyen - a házban - halad, és hogy emiatt nem fogják zaklatni őket" - jelentette ki az újságíróknak.
A két ország közötti új határvonalat a Hágai Nemzetközi Bíróság 1992. szeptember 11-i döntésének alapján a napokban jelölték ki. A két ország egy 446,5 négyzetkilométeres vitatott terület hovatartozását illetően kérte a bíróság döntését, amely aztán 311,6 négyzetkilométert Hondurasnak, 134,9 négyzetkilométert Salvadornak juttatott.
A 374,5 kilométer hosszú új határvonal pontos kijelölése idén várhatólag befejeződik. A ház lakóit amúgy vigasztalhatja, hogy hármas országhatár is juthatott volna nekik.
()
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.