Ahol Bohuš volt a kulisák

Ezt látva öntudatosan előretörsz az ajtóban álló szakállas pasas mellett, hiszen elkéstél, Adam tűpontos, mint mindig, jöjjön zápor, zivatar vagy bármilyen végítélet. Kissé megszeppenve beszél a kis csoportnak. Néhányan álldogálnak, a többiek hármasával ülnek a zsöllyékben, amelyek egy háború előtti moziból jöttek át ide a szomszédságból. Kevés, de mindenféle korú és nemű ember, leginkább helyiek és Adam jövendő barátnője, Sophie, aki Párizsból költözött ide nemrég valami ösztöndíjjal, irtózatos Hrabal-rajongó. Nem ő az egyedüli hipsterka, de rajtad kívül csak ő fog fotózni. Aztán eM veszi át a szót.  A régi libeňi zsinagógát, amely még a 16. században épült, persze már rég lerombolták. Az új zsinagóga már a gettó falain túl épült az emancipáció után. Neoromán stílus, igazi asszimiláns tér, bár ma már nincs meg, annak idején „orgonás misék” voltak, a bima (vagy almemor) a keleti falnál az aron ha-kodes előtt, az ókeresztény basilica formát követi, a két mellékhajó felett a női rész, de az elkülönülést nem sokáig tartották be szigorúan.  eM csak morzsolgatja az információkat, alig győzöd felcsipegetni. Az aron ha-kodes maradt meg egyedül eredeti állapotában. A magas, egyszerű és méltóságteljes faköltemény kopottasságában még titokzatosabb, de ahogy a homályba vonja az ablakokból egyszeriben beragyogó hideg napfény, ha valaki kitárja a két oszlop közötti kaput, megcsillan a Tóra mellvértje, megcsendül a két rimonim, a korona (keter Tóra) felragyog, s az Írásból a zákhór, az emlékezet parancsa fénylik fel.  Az ütött-kopott falak kifakult színeit feltámasztja a nap. A levert sarkú oszlopok szerény díszeikkel (néhány szőlőinda a boltív alatt) most még élesebbnek tűnnek a kifehérlő mész miatt. „Za války budova synagogy slou­žila jako skladiště konfiskovaného ži­dovs­ké-ho majetku.” Mondja eM. Ezt a zsinagógát is le akarták rombolni, hasonlóan ahhoz az utcasorhoz, ahol Bohumil Hrabal, Egon Bondy és Vladimír Boudník lakott. De a nagyívű városalakításba beleszólt ’68, és elfeledkeztek a zsinagógáról. A sarki, frissen a háború után alakult S. K. Neumann Színház kulisszaraktáraként funkcionált, ahol Bohuš volt a kulisák. Hogy az oszlopélek kimutatják a foguk fehérjét, részben az ő munkásságának is köszönhető. Az ötvenes évek végén a kulisszákkal kitömött épület végében (elejében, a keleti falnál), a munkásosztály harcainak eljátszásához asszisztáló kulisszák mögött az aron ha-kodes gyakran volt tanúja Hrabal, Bondy és Boudník éjszakába nyúló eszmecseréinek (ne Bohušt küldjed sörért, mert ő ottfelejti magát a pulton a csapossal dumálva). A három barát egy házban lakott, azon a soron, amelynek meg voltak számlálva a napjai.  Már indulunk is, míg nézelődöm, egyedül maradok az üres zsöllyék között, s csak akkor látom, hogy az erőszakos napfény a jobb első oszlop mögül egy csíkba tömörül a padlón, majd szemben az épület bal sarkában, közvetlenül az aron ha-kodes mellett. Csak egy pillanatra látszik, ahogy a fény élében táncol a por, megreped a padló, kettéhasad az egész épület. A többiek már a vihar utáni fényben sütkéreznek odakint.  Száz Pál