Agyvizek

Racionális számokból indul ki (statisztika), az eredmény mégis irracionális. Európa második legnagyobb államának lenni kétségkívül nagy dicsőség, megéri miatta demenciába esni. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"264710","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] Harminchat fokos élettérben égünk, s te nem ápolsz, anyánk – fut át az agyamon. Ezek szerint már a memoriterek olvadási fokát is elérte fejemben a kollektív hőhullám. Gyorsan felütöm a Kései siratót, hogy visszaidézzem, de már nem tudok szabadulni attól a képzettől, hogy az anya-gyermek dichotómiát országok viszonylatában értelmezzem. (Huh, így még keményebb.) Meg aztán akárhonnan nézem is ezt az Európa közepére berajzolt egykori birodalmat, nekem valahogy csonkának tűnik a jelenlegi EU-s térséghez képest. Nyilván el vagyok kanászosodva, az a baj. Túl sokat utazgattam útlevél, pénzváltás és tolmács nélkül. Bár igaz, ami igaz: a négymillió négyzetkilométeres schengeni övezetnek általában csak a tömegközlekedéssel bejárható részét használom. Nekem is csak mentálisan nőtt meg a szállásterületem. Elvben persze tudom, hogy mellőznöm kellene a posztfaktuális korszak instant megoldásokat kínáló mentális termékeit, és főleg a róla való traccsot a virtuális térben. De mit csináljak az elveimmel olyankor, ha a több ezer lelkes magyar kommentelő egyike éppen szembejön velem az utcán, aki ráadásul ismerősöm? Hogy köszönjek neki? Adjisten, tekintetes uram, instállom alássan, hogy áll mostanság a monarchia GDP-je? A turistákkal már elnézőbb az ember. Belenyugodtam, hogy csak akkor vagyok barátságos bennszülött, ha a nap bármely órájában meg tudom mondani a dóm csúcsán lévő korona méreteit. A cerebro-spinalis liquor csak akkor forr fel a fejemben, amikor az egykori koronázó város nyelvi állapotait kéri számon rajtam valaki. Kedvem lenne ilyenkor meginvitálni őt egy hűs sörkertbe, hogy nocsak, válasszunk magunknak stílust az 1563 és 1835 közötti korszakból, és diskuráljunk! Ki legyen az? Gyöngyösi, Mikes Kelemen, Csokonai? Á, dehogy van kedvem! Melegem van. Inkább otthon maradok, és megpróbálom magamat saját gyártmányú képzetekkel lehűteni. Elképzelek egy turistát, aki – mielőtt koronázni menne az eurózónába – megnézi a városi tömegközlekedés végállomásait. És facepalm.