Ágnes asszony

Szent Korona

Igyekszem keveset káromkodni, de most talán ez segítene leginkább. Ó, hogy a kakas csípje meg! Pedig volt idő, amikor nevetni tudtam az ilyen híreken, vagy egy legyintéssel elintézni őket. Amióta azonban úgy érzem magam, mintha egy pszichológiai kísérlet résztvevője lennék, és valakik azt vizsgálnák, meddig mehetnek el nálam, nos, azóta nincs humorérzékem.

Nemrég például kiosztották a magas állami kitüntetéseket Budapesten, azoknak, akik megérdemelték. Ez a lista minden évben szolgál pár kínos meglepetéssel, hogy az ember – habitusa és pillanatnyi lelkiállapota függvényében – kuncoghasson vagy háboroghasson rajta. Most is átböngésztem és bevallom, elsiklottam dr. Gyárfás Ágnes neve mellett, akit lovagkereszttel tüntetett ki Kásler Miklós miniszter, az indoklás szerint a következőkért: „a magyarság ősi kultúrájának, legendavilágának kutatása és bemutatása terén elért eredményei, valamint több évtizedes oktatásszervezői, illetve folyóirat-szerkesztői tevékenysége elismeréseként”. Később megtudtam, mivel foglakozik Ágnes asszony. Nos, kérem szépen, ő konkrétan a Szent Korona auráját tisztítja, méghozzá gondolati úton. Kérem, nyugodjanak meg, és olvassák el a doktornő magyarázatát.

„Őseink a kristályok erejének segítségével kommunikáltak és őrizték a régiek összegyűjtött tudását. Lófej formájú hatalmas kristálytömbökbe betáplálták kultúrkincseinket. Héber írástudók megismerték a kristályos információtárolás és -előhívás technikáját. Valaki kitalálta, hogy ezáltal lehet minket megrontani, és közel ötezer év óta folyik ez a művelet.”

Ez már valami, ugye? Gyárfás Ágnes szerint a magyar Szent Korona aurája a sötét üzelmek miatt a francia forradalom óta fuldoklik a rátapadt szennytől, ezért ő gondolati úton szokta azt tisztítani. Az auratisztítás nem gyerekjáték, majdnem belehalt egyszer, csak attól tért vissza az ereje, hogy megtudta: Wittner Mária is naponta imádkozik a korona előtt.

Az állami kitüntetés újdonsült birtokosa tanulmányaiban egyebek mellett arról értekezik, hogy a magyar nyelv ősnyelv, a világ helynevei mind visszavezethetők magyar gyökerekre, ő maga pedig sumér táblákon azt találta, hogy az Úr a Kárpát-medencét jelölte meg a hun és a magyar nép lakhelyéül.

Egy 2017-es cikkében a magyarság erkölcsi fölényét a kormány és az EU-s intézmények vitájának kontextusában vizsgálta, és a következő eredményre jutott: „Azért nem működik nálunk a nyugati pszichológia, mert az indoeurópai mitológia alacsonyabb erkölcsi alapon áll, mint a magyar. (…) Csak megemlítem a brüsszeli Európa Tanács magyarság iránti ellenérzetét, melynek alapja lehet értetlenség, de lehet a pontos megértéséből fakadó félelemérzet, esetleg irigység” – fogalmazott Ágnes asszony. (,,Oh! irgalom atyja, ne hagyj el”). Aki egyébként a hivatalos tudományosságtól távol álló, ősmagyar kultuszt, alternatív történelemszemléletet oktató Nagy Lajos Király Magánegyetemet vezeti. Ez az államilag el nem ismert képzést nyújtó intézmény a Gazdasági Versenyhivatallal is összetűzésbe került, mert akkreditáció nélkül adott ki diplomákat, amelyek persze semmit sem értek. Azaz becsapta a diákjait.

Szóval vagy Kásler Miklós auráját sikerült most kitisztítani annyira, hogy kitüntesse ezt a derék asszonyt, vagy valami kívülről jövő nagy boszorkányság tanúi vagyunk...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?