Áder, avagy az emberarcú orbánizmus

<p>Van abban valami abszurd, hogy 2012-ben éppen az a pártpolitikus lehet Magyarország új államfője, aki a 2005-ös köztársaságielnök-választás egyik főhőseként – sőt hőseként – kitartó és furfangos taktikázással megakadályozta egy szocialista pártapparatcsik, Szili Katalin államfői székbe szavazását.</p>

Áder János hét éve levezényelte a politikai győzelmet azok számára is, akik hittek a függetlenségben, a teljesítményben és a kívülről jött ember esélyeiben. Valószínű, nem ezért tette, sokkal inkább egyszerű ellenzéki logikából cselekedett, de Sólyom László 185–182-es parlamenti szavazási győzelme a Fidesz akkori frakcióvezetőjének kiemelkedő érdeme.

Azok az idők beh nagyon elmúltak. Áder János hezitált, majd ráállt, hogy ezentúl ő legyen a legújabb kori magyar demokrácia első igazán pártemberből, politikusból lett elnöke. Különös kör, különös pályaív az övé, ám meglehetősen logikus is az övéi felől. Kiválasztása nagyjából egyetlen ember ízlését, megfontolásait, aggodalmait és biztonságérzetét tükrözi: azét az Orbán Viktorét, akivel Áder korántsem ütött meg mindig egyforma és harmonikus hangot, s akinek áldozata is lett a 2006-ban elbukott választás következtében. Az akkor leharcolt harcos, a hatalmas munkabírású és jól teljesítő egykori frakcióvezető komoly jutalmat kap, s korához képest nem éppen késeit. Ifjú elnöke lesz a köztársaságnak.

Az orbánizmus ezúttal sem keresgélt lehetséges államfőt nagy tekintélyű, bölcs tudósok, konzervatív értelmiségiek között. Két éve, kétharmaddal a birtokában szakított ezzel a húszéves hagyománnyal (Göncz, Mádl, Sólyom – nagyon mások, mégis egyformák), először egy jópofa sportdiplomatával szúrt mellé, most megpróbálják a pártpolitikusból faragott elnök modelljét – ami nagyon is létezik Európában, s vannak kiváló művelői, felfedezettjei, akiknek sikerült nemzeti egységet kifejezni működésükkel.
Csak remélhetjük, hogy ez lesz a hitvallása az Orbán Viktor által már korábban is főnöknek, most meg horgonyembernek nevezett brüsszeli emigránsnak, aki azért a választójogi törvényt, meg a bíróságokról szóló jogszabályt távelőkészítette a mostani többség számára. Áder János szimpatikus, értelmes ember, akiben megvan a lehetőség az autonóm elnöki szerepfelfogásra – is. Hát keresse is meg magában: avval tenne jót a magyar politikai közösségnek.
Szombathy Pál; a szerző magyarországi publicista

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?