A világ jobbá tétele

A névnapomra kapott négy könyvet lapozgatom. Aztán kettőt félreteszek későbbre, ami az igazat megvallva azt jelenti, hogy nem érdekelnek, már nem fogom kézbe venni őket. Lélekben nagy elnézést kérek az ajándékozótól, hiszen szeretettel adta ezeket is, csak hát ahogy másoknak nem könnyű ruhát vagy kozmetikumot ajándékozni, úgy nem könnyű nekem könyvet választani. Pedig tartom magam az ismert mondáshoz, hogy ha egy könyvben csak egy mondat ragadta meg a figyelmedet, akkor már megérte elolvasni. Na, most, ahogyan ezt leírtam, lelkiismeret-furdalásom támadt. Megkegyelmezek annak a két félretett könyvnek is, adok nekik még egy esélyt. Mindenesetre a másik kettőben már megtaláltam azt a figyelemfelkeltő mondatot. Most csak az egyikről lesz szó.

Ez a könyv egy holokauszttúlélő elbeszélése. Számtalan ilyet olvastam, de ezek mindig megrázó élettörténetek. Ez is az. Ami kissé zavar, az a „mindenáron eladni” marketingstratégia szinte szemet kiszúró, durva jelenléte. A címlapon a sokat megtapasztalt idős urat a világ legboldogabb emberének titulálják, s olyasmit is sugallnak, hogy a könyvben el fogja árulni a boldogság receptjét. Ez valamiféle „többlet” kellene, hogy legyen a holokauszt mellé, ha valakinek esetleg az nem lenne elég. Nem tehetek róla, érzek ebben egy jó adag nem helyénvaló cinizmust, arról nem is beszélve, hogy nem kapunk boldogságreceptet. Nem is kaphatunk, hiszen azt mindenkinek magának kell megtalálnia. Persze van a boldogságnak néhány univerzális alappillére, ami ha leomlik, nehéz boldognak lenni, például ha valaki elveszti a családtagjait (pláne, ha legyilkolják őket). S persze van a boldogság lehetőségének alapszabályzata is, azt éppen Mózes hozta le a hegyről kőbe vésve és tíz pontból áll, de erre hivatkozni, a boldogság keresésénél ebből kiindulni nem divat. Legalábbis a világ hamis módon progresszívnek nevezett erői mintha nem erre támaszkodnának, sőt, szeretnék egyszer s mindenkorra megsemmisíteni ezt a szabályrendszert. Pedig a lélektan-, marketing- és menedzsmentirodalomban már számtalanszor megjelent, hogy az anyagiak, a pénz, a korlátlan fogyasztás csak ideig-óráig tesz boldoggá, és egy bizonyos szint elérése után már nem leszünk boldogabbak azoknál, akiknek kevesebb van. Tehát pusztán az ezekre épülő boldogságkeresés egyéni szinten gyökértelenséghez és hiányérzethez, társadalmi szinten a Föld rombolásához, népek leigázásához és háborúkhoz vezet.

Ezért olvasom kissé kétkedve a könyvnek azt a bizonyos mondatát: „eljött az új generáció kora, a fia-taloké, azoké, akik szenvedélyesen szeretnék jobbá tenni a világot”. Én úgy gondolom, a világot nem azok az emberek fogják jobbá tenni, akik egy bizonyos nemhez, korcsoporthoz tartoznak, tehát nem a férfiak vagy a nők, nem a fiatalok vagy az idősebbek, hanem csakis azok az emberek, bőrszíntől is függetlenül, akiket tényleg a világ, a Föld és annak lakói békéje és testi-lelki jóléte motivál, nem pedig partikuláris érdekek.

Mert a világ jobbá tevéséhez már rég megvannak a források. Ám mindannyian láthatjuk, hogy a globális döntéshozók, lehetnek bár nők és fiatalok, nem ezen, hanem a világ tönkretételén munkálkodnak.