A pápa látta és nem kommentálta, tehát nincs semmi baj Mel Gibson vitatott filmjével. Csak annyiban lehetne antiszemitának nevezni, amennyiben az evangélium is annak számítana – így foglalható össze a Szentszék szóvivőjének nyilatkozata.
A Vatikán szerint nem antiszemita Mel Gibson filmje
A pápa látta és nem kommentálta, tehát nincs semmi baj Mel Gibson vitatott filmjével. Csak annyiban lehetne antiszemitának nevezni, amennyiben az evangélium is annak számítana – így foglalható össze a Szentszék szóvivőjének nyilatkozata.
Nem antiszemita a Vatikán szerint Mel Gibson vitatott filmje, A Passió – nyilatkozta Joaquín Navarro-Valls, a Szentszék szóvivője az Il Messaggero című lapban.
A filmet II. János Pál pápa is megnézte és semmilyen kommentárt nem fűzött hozzá. Épp ezért a semmi nem utal a műben az antiszemitizmusra, máskülönben a szentatya felhívta volna erre a figyelmet – így hangzott Navarro-Valls érvelése.
– A film valójában az evangélium kronológiai leírása, s amennyiben antiszemita lenne, az evangélium is annak számítana – fejtette ki a szóvivő.
Nem osztja ezt a nézetet a tekintélyes német publicista, Michel Friedman. A Bild csütörtöki számában felrótta az amerikai színész-rendezőnek, hogy felelőtlenül és veszélyesen közelíti meg a II. Vatikáni zsinat (1962–1965) vívmányait, amely fontos lépést jelentett a vallások közötti megbékélésben. Friedman szerint Mel Gibson nem ismeri a zsinat eredményeit, és a keresztény mozgalom fundamentalistái közé tartozik.
– A film eltorzítva és történelmileg hamisan ábrázolja azt, hogy Jézus meggyilkolásáért a zsidókat terheli a felelősség – hangoztatta Friedman, aki sokáig a Németországi Zsidók Központi Tanácsának alelnöke volt.
„Ezzel a gyűlöletet sugalló vallási előítélettel Európában évszázadokon keresztül üldözték, bántalmazták és gyilkolták a zsidókat” – állította a német publicista, aggodalmának adva hangot amiatt, hogy a filmet sok, vallási téren tudatlan fiatal nézi meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.