A választás szabadsága

<p>Kellő jóindulattal megelőlegezhető, hogy Martonyi János személyében egy nagy tudású, tapasztalt, higgadt, ám, ha szükséges, kellőképpen határozott politikus kerül a magyar külügyminisztérium élére. Elvégre is külügyérként nem újonca az Orbán-kormánynak, másrészt előzetes sajtónyilatkozatai is arra engednek következtetni, világos számára, a külpolitika egyik legfontosabb iránya a nemzetstratégia képviselete kell legyen, ám a szomszédságpolitika és a Közép-Európa-, illetve Európa-politika összefüggésein, törvényszerűségein belül.</p>

Nem rossz üzenet ez a határon túli magyarok (hatumák) számára sem. Kivéve az eleve sérelmi gesztusokkal manipulálható, revizionizmussal, sőt nácizmussal megfertőzött szittyákat. Akik nyilván csak abban az esetben elégülnének ki – legalább némileg –, ha, mondjuk, a pozsonyi Szent Márton-dómban rövid időn belül újra magyar királyt koronáznának…

A hatumáknál maradva, rendkívül bíztató Martonyi velük kapcsolatos alaptétele, amely szerint a hatumák maguk határozzák el, milyen stratégiát, politikát folytatnak, milyen autonómiaformát tartanak a maguk szempontjából megfelelőnek. A mindenkori magyar kormánynak pedig, jelentette ki Martonyi, ezeket a törekvéseket a lehető legnagyobb mértékben kell támogatni. Majd nyomatékul hozzátette: „Nekünk azt kell meghallanunk, hogy mit mondanak a határon túli magyar közösségek.”

Hát nem kellemes kilátások? Dehogynem! Persze csak abban az esetben, ha a hatumák véleményeként nem csakis és kizárólag bizonyos politikai csoportosulás háza tájáról kinyilatkoztatott véleményeket fogad majd el evidenciaként a magyar külügy és általában a magyar politikai osztály, no és a média... Egyelőre viszont úgy tűnik, a szlovákiai magyar viszonyokra vonatkoztatva kizárólag a Magyar Koalíció Pártja érdekeit interpretálja Martonyi János a szlovákiai magyarok érdekeiként. Ellenkező esetben ugyanis nem mondta volna, nem jó, hogy Szlovákiában eleinte három párt, aztán egy és most megint két magyar párt pályázik a választók szavazataira…

Nos, vajon miért nem jó, hogy újra érvényesülhet a választás szabadsága a szlovákiai magyarok között? Épp úgy, ahogyan Magyarországon, ahol is a magyarok bizony több párt és politikai program közül választhattak…

Vagy nézzük Romániát, ahol ugyancsak két párt, nevezetesen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt versengett a voksokért. Utóbbi egyébként egyáltalán nem mellesleg a Fidesz hathatós bábáskodásának köszönhetően alakult Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezetésével!

Hogy is van ez? A romániai magyarok esetében kifejezetten áldásos, ha a választás szabadsága köszönt rájuk – „a választás szabadsága”, ez volt Szász Jenőék egyik választási jelszava –, a szlovákiai magyarok esetében viszont nem jó, hogy újra van választási lehetőségük?

Egy nagy tudású, tapasztalt, higgadt politikusnak talán meg kellene várnia, mit gondolnak erről a problémakörről a szlovákiai magyarok. Ha már az a krédója, hogy meg kell hallani, mit mondanak a határon túli magyar közösségek…!

Ráadásul a szlovákiai magyarok véleményére nem is kell sokáig várnia. Hiszen már a június 12-i parlamenti választások estéjén világos lesz, mit gondolnak a választás szabadságáról…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?