Donald Trump 39-szer jelentette be az iráni háború végét. Ez elsőre akár viccesnek is tűnhet, valójában azonban pontosan mutatja, mi volt Washington legnagyobb problémája. A katonai fölény adott volt, de a politikai győzelem hiányzott. Már az első tűzszünetnél látszott, hogy a háború nyílt szakasza nem tarthat sokáig. Az amerikai–izraeli légi fölény súlyos károkat okozott Iránnak, de nem tudta kikényszeríteni az összeomlást. Teherán túlélte a modern történelem egyik legintenzívebb vezetői likvidálási kampányát, és a háború végére paradox módon erősebb stratégiai eszközökkel rendelkezett, mint előtte.
A túlélés mint stratégia
Mert Irán minden vesztesége ellenére leckét adott az aszimmetrikus hadviselésből. Évtizedeken keresztül az amerikai katonai fölény megkerülésére készült: ballisztikus rakétákra, drónokra, regionális hálózatokra és a földrajz kihasználására épített. Ez a stratégia az Öbölben működött.
Az Egyesült Államok továbbra is a világ legerősebb hadereje. A háború azonban megmutatta ennek korlátait is: a légi fölény és a technológiai dominancia önmagában nem garantál győzelmet. Ahogy Ukrajna drónokkal és innovációval akadályozza meg az orosz győzelmet, Irán rakétákkal és Hormuzzal kényszerítette ki saját túlélését.
A Hormuzi-szoros lett Irán valódi stratégiai fegyvere. Nem kellett lezárnia, elég volt bizonyítania, hogy képes kontrollálni. A világ egyik legfontosabb energia-útvonalának bizonytalansága önmagában átalakította a tárgyalási pozíciókat. Washington ezt pontosan értette. Az amerikaiak ügyesen kezelték az olajpiacokat: a határidős árakat sikerült kontroll alatt tartani és elkerülni az azonnali pánikot. Csakhogy a pénzügyi piac és a fizikai valóság (olajtartalékok) között egyre nagyobb lett a feszültség. A Hormuz körüli bizonytalanság nyárra komoly árrobbanással fenyegetett.
Ez Trump számára gyorsan belpolitikai kérdés lett. Az infláció újra nyomás alá került, az üzemanyagárak pedig minden amerikai választás egyik
legfontosabb mutatói. A novemberi félidős választás előtt a republikánusok legnagyobb ellenfele nem annyira a Demokraták, mint a régi mondás: „it’s the economy, stupid”. Ennél is fontosabb kérdés, hogy Trump „békeelnöki” nimbusza túléli-e ezt a konfliktust. Gyors győzelemre esély sem volt, a háború pedig utólag (is) rosszul kiszámított döntésnek tűnik. Az egyszemélyes MAGA-brand világában a sikerek és a kudarcok is Trump nevét viselik.
Innen nézve az új megállapodás logikus. Washingtonnak gyors eredmény kellett, Teheránnak pedig túlélés és elismerés. Irán nem győzte le Amerikát, de túlélte az amerikai–izraeli nyomást, és ez egy aszimmetrikus konfliktusban önmagában stratégiai eredmény.
A kérdés persze az, hogy tartós lehet-e. A megállapodás legnagyobb hiányzó szereplője Izrael. Benjámin Netanjahu számára az iráni fenyegetés nem tárgyalási kérdés, hanem biztonsági és politikai stratégiájának központi eleme. Ezért a mostani megállapodás több mint tűzszünet, de kevesebb mint valódi béke.
A legfontosabb tanulság nem diplomáciai, hanem katonai: a nagyhatalmi fölény továbbra is számít, de már nem döntő. A gyengébb szereplők megtanulták, hogyan kell túlélni. És néha a túlélés is elég ahhoz, hogy ne veszítsenek.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Figyelem! Felnőtt tartalom!
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.