A tét

Gyimesi György Forró Krisztián

Zajlanak a megbeszélések az egyes, számításba jöhető magyar indulók közt. Ezek ma elsősorban a Szövetség, a Magyar Fórum és Gyimesi György. Ma, jó fél évvel az előre hozott parlamenti választás előtt az ő döntésüktől függ, hogy egymást kölcsönösen támogatva együtt indulnak-e, vagy egymás ellen kampányolva külön-külön. Ha szándékukban áll a megegyezés, akkor sem mindegy, mikor teszik meg. Húzni fogják-e az utolsó lehetséges pillanatig veszekedve, sok választópolgárt elriasztva, avagy néhány héten belül megállapodva adnak fél esztendőt a közös kampányuknak.

Nos, amennyiben nem állapodnak meg, akkor a magyar közéletet az egymás elleni kirohanások fogják uralni, alaposan lecsökkentve legerősebbikük, a Szövetség esélyét a parlamentbe jutásra. Túlzás nélkül állítható, hogy a Magyar Fórumnak egyedül semmi esélye, szlovák párt listáján pedig politikusainak a preferenciaszavazatok okán szinte semmi. Hozzá kell tenni, hogy koalícióra aligha számíthatnak, mivel az ötről hét százalékra emeli a bejutási küszöböt. Tovább bonyolítja a helyzetüket, hogy ha esetleg több szlovák párt állna össze, akkor az nem javítaná, hanem rontaná az ő esélyeiket, hiszen magyarként még több szlovák preferenciaszavazatra lenne szükségük.

Gyimesi György helyzete részben hasonló. Jelenleg bizonytalan, hogy korábbi pártja átlépi-e a parlamentbe jutás küszöbét, az pedig még bizonytalanabb, hogy ha igen, akkor ő ott lesz-e azon kevesek közt, akik mandátumot szereznek.

Persze a Szövetség listája sem garantálja a képviselőséget, itt is preferenciaszavazatokra lesz szükség. A különbség, hogy magyarként magyarokat kell meggyőznie az indulónak, hogy reá adja. A nemzetisége nem jelent hátrányt. Ez pedig Szlovákiában nem kevés.

Ám még egy érvet kell említenünk. Azt, ami a nyilvánosság előtt tekintélyük alapja: a magyarok javát. Mindannyian arra építik legitimitásukat, hogy az ő politikai befolyásuk a legjobb a magyar kisebbségnek. Majd erre hivatkozva kérik a szavazatukat.

Nos, annyi világos, hogy a parlamenten kívüliség nem jó a magyaroknak, hanem rossz. A visszakerülés jóval több lehetőséget teremtene, ez is nyilvánvaló. Amennyiben tehát a felek nem képesek rá, hogy ellentétjeiket félretéve egy listán induljanak, a valóságban mást akarnak, mint amit a nyilvánosságnak mondanak.

A közös lista lehetőséget ad mindannyiuknak, hogy preferenciaszavazatokat szerezve képviselővé váljanak. Ám ami a népnek fontosabb: esélyt teremtenek, hogy a magyarok visszakerüljenek a parlamentbe.

Ám nem csak ez a tét! Hanem az ország egészének a jövője. A magyarok ismételt kiesése súlyos hatással volna a társadalmukra és az identitásukra. Mindenki érezné, hogy valami nagyon fontos véget ért. Parlamenti képviselet nélkül ugyanis a magyar kisebbségnek alaposan lecsökkenne az esélye, hogy elérje mindazt, ami a megmaradásához és fejlődéséhez szükséges. Egy újabb sikertelenség még azt a reményt is elvékonyítaná, ami most él.

Ez az állapot pedig tovább erősítené azokat, akik a mai Szlovákiában a nép identitásában tovább éltetik a huszadik század nemzeti torzulásait. Hiszen sikeresek a legnagyobb nemzeti ellenségnek nyilvánítottakkal, a magyarokkal szemben. Mivel pedig az országban ez az identitásforma adja a polgárok összetartozásának legfontosabb elemét, meghatározó viselkedésmintákat teremt a politika és a társadalom mindegyik területén. Torzult, erőszakos formájában torzult, erőszakos mintákat. A huszadik század elvtelen taktikázásait, bárminek az igazolhatóságát, a kisnemzeti lét és az önző vezetők minden gátlástalanságát. Nemcsak az itt élő magyarok nemzeti szabadságát és egyenlőségét tartja ez az értékrend tűrhetetlennek, hanem a nemzeti többség világlátását is deformálja. Benne van ezért abban a politikai zűrzavarban is, amit most látunk.

A torzulás eredményes gyógyításának az egyik kikerülhetetlen előfeltétele éppen mi, magyarok vagyunk. A legnagyobbnak deklarált nemzeti ellenség. Ám a változáshoz több minden mellett a magyar parlamenti képviselet is szükséges. Aki tehát ezt veszélyezteti, ezt teszi lehetetlenné, vele együtt az egész ország modernizálását tolja vakvágányra. Emiatt pedig az az állítása sem igaz, hogy ő az, aki nemcsak a magyaroknak, hanem az ország egészének is jót akar.

Most, amikor ismét kompromisszumképtelenségbe, veszekedésbe és zsarolásba fordulhat a választási lista összerakása, senki ne feledje: nemcsak szeptember harmincadika, a parlamenti választás napja jön el elkerülhetetlenül! Hanem október elseje is, majd a rákövetkező hetek, hónapok és évek. Ezek idején pedig mindenkit elhelyeznek majd: szervezetet és embert!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?