A szó veszélyes fegyver

fico merenylet

Nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy képesek legyünk előre látni az olyan tragédiákat, mint amilyennek a Robert Fico miniszterelnök ellen elkövetett sikertelen merénylet is minősíthető.

Ősz óta heccelték az embereket az utcákon, a különböző kampányok során. Az állandó küzdelem kimerítő. És az elme elsötétülését is okozhatja. Az emberben rejtőző sötét vizekkel, a lélek mélyén megbúvó mocsárral játszadozni mindig veszélyes dolog. Nemcsak az ellenzéknek, amely az utcákat politikai csatatérré változtatta, hanem a kormánykoalíció politikusainak is most meg kell vizsgálniuk a lelkiismeretüket. Mindenkinek ezt kell tennie, mindazoknak önvizsgálatot kell végezniük, akik bármit könnyedén kifröcskölnek a szájukon, akik idág nem érezték át a kiejtett szavaik súlyát, amelyek ölni tudnak. 

Senkinek nem szabadna kihasználnia ezt a tragédiát politikai harcra. Annál is inkább, mivel az európai parlamenti választás előtt állunk.

Martin Luther King 1964-ben azt mondta: „Megtanultunk repülni, mint a madarak, úszni, mint a halak, de még nem tanultuk meg a testvérként való együttélés egyszerű művészetét.”

Úgy tűnik, nincs sok időnk. Hacsak nem akarjuk, hogy a politikusok elleni merényletek a mindennapjaink részévé váljanak.

A szó ölni tud. Ezt tudnunk kell. Ezt a politikusoknak, az újságíróknak, mindannyiunknak tudatosítanunk kell, akik a szavakból élnek, és jól magukba szívják a szavakat. A szó veszélyes fegyver. És mostantól mindenki potenciális áldozat. Ezért most be kell húznunk a féket. Mert az élet egy nagyon törékeny ajándék.

És az életünk a tét.

A szerző a Plus 7 dní lap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?