A sötét anyag útjában áll a Föld?

Egy csillagászokból álló csoport jelentése szerint egy másik galaxisból származó, titokzatos szubatomi részecskék bombázzák a Földet, írja a BBC.

Az univerzumban egy kilogramm anyagra hússzoros mennyiségű úgynevezett sötét anyag jut, amelynek alapvető tulajdonságait a tudósoknak egyelőre nem sike

Egy csillagászokból álló csoport jelentése szerint egy másik galaxisból származó, titokzatos szubatomi részecskék bombázzák a Földet, írja a BBC.

Az univerzumban egy kilogramm anyagra hússzoros mennyiségű úgynevezett sötét anyag jut, amelynek alapvető tulajdonságait a tudósoknak egyelőre nem sikerült megismerni, sőt megfigyelni sem - bár gravitációs hatása alapján egyértelműen léteznie kell. A csillagászok úgy vélik, a sötét anyag az úgynevezett wimp-ekből (weakly interacting massive particles), azaz gyengén kölcsönható nehéz részecskékből áll. A wimp-ek kitöltik az űrt a csillagok között és olyan gyenge kölcsönhatásban állnak a többi anyaggal, hogy tulajdonképpen áthaladhatnak rajtuk, így a Földön is.

Olaszországban megfigyelték a sötét anyagot?

A Rómától keletre fekvő hegység gyomrában található földalatti laboratóriumban végzett Dama (Dark matter) kísérlet egyike azoknak a vizsgálatoknak, amelyek során a wimp-ek és az egyéb atomok kölcsönhatását kívánják megismerni. Bár az eredményeket még nem erősítették meg, a Damában résztvevő tudósok legújabb jelentése szerint sikerült érzékelniük az ütközést, ráadásul nyaranta több esetet figyeltek meg, mint télen.

Heidi Newberg, az Rensselaer intézet asztrofizikusa és kutatócsoportja szerint a Dama és más kutatócsoportok megfigyeléseire magyarázat lehet az 1994-ben brit tudósok által felfedezett apró galaxis megsemmisülése. A Nyilasnak elnevezett törpegalaxis a Tejút másik oldalán található, és nagyobb szomszédja gravitációs erejének köszönhetően pusztulásra van ítélve.

A sötét anyag átzuhan a Földön

Newberg magyarázata szerint a bekebelezés során a Nyilas közepéből a Tejút felé áramló hosszú részecskehalmaz zuhan a naprendszerünk felé, illetve a wimp-részecskék át is haladnak rajta.

"Ahogy a Tejút megsemmisíti a Nyilast, a törmelék mellett a sötét anyagot is kiszippantja a törpegalaxisból" - nyilatkozta Newberg, aki nemrégiben olyan csillagokat fedezett fel a Nap közelében, amelyek ennek a törmelékárnak a részei lehetnek.

A magyarázat szerint bolygónk a rendkívül gyorsan mozgó wimp-áradat közepében áll, és másodpercenként több milliárd ilyen részecske halad át a Föld (és az emberi testek) minden egyes négyzetméterén több millió kilométerperórás sebességgel. Az a tény, hogy bizonyos földi ciklusokban (nyáron inkább, mint télen) jobban érzékelhető a jelenség, azzal állhat összefüggésben, hogy a Nap éppen milyen helyzetben áll a sötétanyag-árhoz képest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?