A Smer újabb fényes győzelme

Fico

Robert Fico győzelemnek fogja feltüntetni a vereségeit, egészen a végső vereségig.

Akinek déjà vu érzése volt, amikor Robert Ficót hallgatta az önkormányzati választás után, nyugodjon meg: igen, Fico ugyanazt mondta pártja eredményeiről, amit az egy évvel ezelőtti megyei választás után.

Az egyetlen különbség, hogy akkor egy hétig vakaródzott, törte a fejét, mit is mondjon a népnek, most meg azonnal kibökte. Ugyanazt.

A tavaly novemberi választáson olyan sikeresen szerepelt a Smer, hogy egyik akkori alelnöke, Marek Maďarič kénytelen volt beismerni, hogy vesztettek. Szó szerint azt mondta: A legerősebb kormánypárt vereséget szenvedett a megyei választásokon. „Nemcsak az elkövetett hibák és a nem megfelelő jelöltek miatt vesztettünk, hanem maga a párt szenvedett vereséget” – állapította meg Maďarič. És hozzáfűzte, hogy szerinte „gyökeres változásokra van szükség a pártstruktúra minden szintjén, beleértve a politikai programot és a személyi változásokat is”.

Kapcsolódó cikkünk

A párt másik alelnöke, Peter Pellegrini Maďaričhoz csatlakozva leszögezte, hogy a vereség után változások lesznek a Smerben. Fico pedig egy héten át hallgatott. Azon törte a fejét, hogy mi a rosszabb. Ha ő is beismerné, hogy vesztett a Smer, akkor csinálnia kellene valamit. De mivel semmit sem akart változtatni, végül kikiáltotta győzelemnek a vereséget.

Az eredményről azt mondta, hogy a Smer még mindig a legsikeresebb párt, ezért nem vesztesnek, hanem a megyei választás győztesének érzi magát. És persze durván nekiment a médiának, amely csak ugyanazt tette, mint pártjának alelnökei: a választási vereségből azt a tény szűrte le, hogy a Smer vereséget szenvedett a választáson. És persze Fico még hozzátette, hogy „a sajtó képtelen élni azzal a szabadsággal, amit kapott”.

Az idei önkormányzati választás még rosszabbul végződött a Smer számára. 2014-ben három megyeszékhelyen szerezte meg a polgármesteri posztot, most már egyetlen ilyen polgármestere sincs. Ugyancsak a megyeszékhelyeken 61 képviselője volt eddig, most csak 22 helyet szerzett. És ami a legelképesztőbb: a fővárosi képviselő-testületben egyetlen embere sincs! Ennek ellenére, illetve éppen ezért, 

Fico azt merte mondani: „Nagyon kedvező eredmény született, kellemesen meglepett minket”. 

Pártjáról pedig ugyanazt mondta, mint egy éve: „a támogatottság alapján még mindig mi vagyunk a domináns párt”. Persze most sem felejtette el hozzáfűzni, hogy ezt a jó eredményt „a mediális lincselés ellenére sikerült elérni, amit a kormánykoalíció, az én személyem és a Smer jelöltjei ellen követtek el”.

Egy évvel ezelőtt Fico még egy hétig osztott-szorzott, nem kellene-e mégis valamit tennie, hogy valahogy megállítsa, visszafordítsa ezt a számára kedvezőtlen folyamatot. Nagyon fontos hét volt, mert a jelek szerint arra jutott, hogy a Smer felőrlődése megállíthatatlan, és mindenféle próbálkozás, változtatás csak tovább rontana az ő helyzetén. Most már nem kellett semmin gondolkodnia, feltette a régi lemezt. Hiszen tudja, hogy a pártban senki sem fog szembeszegülni vele. Befogják a szájukat a Smer volt polgármestereinek százai és regionális képviselőinek ezrei, akik az elmúlt egy évben elveszítették mandátumukat. Fico pedig a végsőkig győzelemként próbálja majd ünnepeltetni a vereségeket, míg végül már senkit sem fog érdekelni, hogy miket beszél egy valaha meghatározó párt legmeghatározóbb embere.
A szerző a Trend hetilap kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?