A Smer és a szocialisták

A Smer identitása gyakorlatilag megalakulása óta vitatéma. Robert Fico – többek között Boris Zalával – úgynevezett harmadikutas pártként hozta létre a Smert, ami akkor az ő olvasatukban azt jelentette, hogy se nem jobb, se nem bal. „Nem az a lényeg, hogy fekete vagy fehér a macska, hanem hogy fog-e egeret” – mondta akkor az ellenzéki Fico. A döntés pragmatikus volt, a magát lejárató baloldali SDĽ-től, valamint a reformjobboldaltól is meg akarta különböztetni magát. Amint az SDĽ kiesett a parlamentből, a Smer ideológiai pozíciót váltva elfoglalta a helyét – ez ugyanakkor nem csak pragmatikus döntés volt, Fico korábban is a baloldali gazdaságpolitikai döntések felé inklinált, Zala pedig a szociáldemokrácia egyik hazai apostola volt.

Bő tíz éve a Smer szocialistaként definiálja magát, ám továbbra is vitatéma maradt vélt vagy valós baloldalisága – a nyugati szocdem pártok ugyanis más témákat (pl. az úgynevezett új kisebbségek ügyét) is fontosnak tartják. A kérdés viszont összetettebb. A baloldaliság, a jobboldaliság, a liberalizmus és a konzervativizmus is részben mást és mást jelent Európa különböző részein. Mások a hangsúlyok, kicsit mások az irányok. Másrészt a baloldal témái is jelentős átalakuláson mentek keresztül az elmúlt évtizedekben. A nyugati baloldal válsága a 70-es, 80-as években kezdődött, a hagyományos tételeket részben feladva a 90-es években a Tony Blair és Gerhard Schröder nevével fémjelzett harmadik út lett az új ideológiai alap. A gazdasági kérdések mellett a hangsúlyossá váló kulturális-etikai kérdésekben pedig liberális megközelítést importáltak. Az utóbbi évek viszont ismét a baloldal válságáról szólnak, a brit Munkáspárt például szocialista fordulatot vett, hasonló tendenciák figyelhetők meg részben a dél-európai államokban is. Éppen ezért a Smer baloldaliságának mértéke attól is függ, mihez, kihez mérjük.

De van egy másik szempont is: a Smer túl nagy párt ahhoz, hogy ne vegye figyelembe a társadalom többségi véleményét. Azokra a formációkra, amelyek egyedül dominálják a terepet, tipikus egyfajta hozzáidomulás a többségi nézethez: ami egyszerre bosszantó és logikus jelenség. Ha például az emberek 90%-a nem változtatná meg a házasság definícióját, akkor egy nagy párt – akármennyire is progresszívnek gondolja magát – nem fogja kitűzni a szivárványos zászlót. És főleg nem mehet szembe egyszerre több többségi nézettel. Persze ez a jobboldalra is igaz: amíg az emberek többsége számára elfogadható az abortusz, addig egy, az élet védelmét komolyan vevő konzervatív nagy párt – ilyen most nálunk nincs – sem tud ebben a kérdésben fordulatot elérni.

Szép lassan lehet a többségi véleményt formálni, dolgozni vele, ám a Smer ehhez túl óvatos – vagy inkább túlságosan bizniszorientált. Az értékrendbeli témák hidegen hagyják. S itt érünk a lényeghez: a Smer nem nemzeti-konzervatív párt, de nem is valódi szociáldemokrata. Utóbbi egy címke számára, ami nyomokban megtalálható vezető tagjai többségének gondolkodásában, ám ahhoz túlságosan hatalomféltők, hogy az új baloldal témáit megnyissák. A biznisz ugyanis mindig fontosabb, mint az értékek.