A romaügyi biztos bukására

A Milan Šimečka Alapítvány által fontosnak ítélt további kilenc területből három kapott hármasnál jobb, vagy ahhoz közeli osztályzatot, a többi négyest vagy ennél is rosszabb eredményt szerzett. Peter Pollák kormánybiztos – hároméves munkája alapján – 4,41-es átlaggal megbukott.  Három évvel ezelőtt már sejthető volt, hogy Pollák kormánybiztosi ténykedése nem lesz sikertörténet. Kezdődött azzal, hogy a reformjai első változatának és első intézkedéseinek bejelentését követően – amelyek még elsősorban az esélyegyenlőség megteremtéséről szóltak – a hangsúly a „szociális rendszerrel visszaélő romák” megrendszabályozására tevődött át. Ez jól látható, ha megnézzük a romareform 10 alappillérét, amelyből 6 arról szól, hogy az „alkalmazkodni nem tudó” romákat milyen hátrányok érik, ha nem tartják be a szabályokat.  Ebben a sorban üdítően hat az IFP kezdeményezése. Lehet, hogy éppen annak köszönhető a jó értékelés, hogy viszonylag távol áll a problémakörtől. Az jutott eszükbe, hogy megnézik, hogyan viszonyulnak a munkaadók a roma munkavállalókhoz – csak és kizárólag a nevük alapján. Július és szeptember között 62 munkahirdetésre reagáltak, mindegyikre két életrajzot küldve, az egyikben jellemző szlovák nevet – például Tomáš Žilinský vagy Michal Kováč, míg a másikban tipikus roma nevet – Mário Lakatoš vagy Dezider Oláh – használva. Az eredmény lehangoló. Az első csoportból a jelentkezők 40 százalékát behívták meghallgatásra, míg a másodikból csak 17 százalékot. A roma nevű jelentkezőknek mindössze 30 százaléka kapott valamiféle választ – még ha elutasítót is, míg a munkaadók az első csoportba tartozók 70 százalékának legalább azt megírták, hogy nincs rájuk szükség, vagy az állást már betöltötték. Addig már el sem kellett menniük, hogy személyesen elküldjék a roma jelentkezőt az állásra, feltételezhető ugyanis, hogy a 17 százaléknyi meghívott roma közül csak 1-2 ember kapta volna meg az állást, minden bizonnyal akkor, ha „fehér” jelentkező nem akadt.  Ez egyértelműen mutatja a többségi társadalom hozzáállását. A többség leggyakoribb reakciója a romákkal kapcsolatos problémákra, hogy azért élnek oly nyomorúságos körülmények között, mert nem dolgoznak, csak a segélyt várják, és azt is néhány nap alatt elherdálják.  Ehhez kell az a légkör, ami már hosszú ideje jelen van a társadalomban, amely szerint a romák csak „élősködnek” a többség által megteremtett javakon. Erre ráerősít a kormány is saját politikájával, például a már említett „alappillérekkel”, amelyek olyan színben tüntetik fel nemcsak a legrosszabb helyzetben élő roma közösségeket, hanem az egész roma társadalmat, hogy tőlük kell védeni a „bőkezű” szociális rendszerünket. És természetesen a roma kormánybiztosnak „otthont” adó belügyminisztérium sem a lakosság toleranciaszintjének növelésén dolgozik akkor, amikor a roma telepeket a rohamrendőrök – szigorúan megelőző jelleggel – végiggumibotozzák. Amíg ez a légkör nem változik, amíg a roma jelentkezők akkor sem kapnak munkát, ha van és dolgozni akarnak, addig egy kormánybiztos nem csinál nyarat. Főleg, ha a legfontosabb minisztériumok többsége ellene dolgozik.