A Pannon és a T-Mobile elnyerte a 3G-frekvenciát

Az öt pályázó cég közül a Pannon GSM és a T-Mobile már elnyerte az UMTS-frekvenciát, a Vodafone-nal még folynak a tárgyalások.

A Pannon GSM és a T-Mobile már nyertese az UMTS-pályázatnak, együttesen nettó 36 milliárd forintot fizet a két cég a tizenöt éves szolgáltatási jogosultságért, ismertette


Az öt pályázó cég közül a Pannon GSM és a T-Mobile már elnyerte az UMTS-frekvenciát, a Vodafone-nal még folynak a tárgyalások.

A Pannon GSM és a T-Mobile már nyertese az UMTS-pályázatnak, együttesen nettó 36 milliárd forintot fizet a két cég a tizenöt éves szolgáltatási jogosultságért, ismertette a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) keddi határozatát Pataki Dániel, az NHH elnöke, írta a Napi Gazdaság.
A Pannon 19, a T-Mobile pedig 17 milliárd forintot fizet. A két ár közötti különbség abból adódik, hogy a két társaság különböző frekvenciatartományokat szerzett meg.

Pataki elmodta még, hogy a folyamat még nem zárult le, a három mobilpiaci szereplő számára fenntartott frekvenciák egyikéről még folynak a tárgyalások a Vodafone-nal. Az NHH elnökének reményei szerint a tárgyalásokkal kapcsolatban a mostanihoz hasonló sikerről számolhatnak be már a jövő héten. A negyedik frekvenciára kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánították, miután a jelentkezőket nem tudták nyilvántartásba venni különböző hiányosságok miatt. A frekvencira a svéd Tele2 és a dán TDC pályázott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?