A nép akarata

kormányellenes tüntetés

Egyre gyakrabban gondolok az 1989-es bársonyos forradalomra. Akkor én is ott voltam a tereken Közép-Szlovákiában, és kifejeztem véleményemet a rendszerváltásról mint szlovákiai magyar, természetesen a szlovák többséggel együtt. Akkor ezt nem vizsgálta senki, hogy melyik nemzetiséghez tartozunk. Azt akartuk, hogy megszűnjön az egypártrendszer, és megszűnjön a totalitárius rezsim. Majdnem magától omlott ugyan össze, de megváltozott, a nép akarata szerint. 

Az emberek ma ismét az utcára vonulnak. Egy hete Szlovákiában sokadszor megteltek a terek – a tavalyi előre hozott parlamenti választás óta február 7-én voltak a legtöbben. A felmérések szerint több mint százezren. Ismét nem a politikusok voltak a főszereplők, hanem a polgárok, és a megmozdulásokat is ők szervezték a településeken. A szónoklók sem csak ismert személyiségek voltak, hanem a társadalmat alkotó különböző foglalkozásnemekben dolgozó emberek, például pszichológusok, iskolai alkalmazottak, a különböző művészeti ágak képviselői, minden korosztályból. Az is említésre méltó, hogy hallatták a szavukat a dél-szlovákiai városokban élő magyarok is: Dunaszerdahelyen, Komáromban és Érsekújvárban. 

Nyilvánvaló, hogy mivel nem elégedett a lakosság döntő hányada, elég a tüntetéseken lebegtetett transzparansekre gondolni, melyeken legtöbbször Robert Fico neve szerepelt a legkülönbözőbb jelzőkkel és karikatúrákkal. Az embereknek bizony nem tetszik, hogy a hatalomgyakorlók azt várják a polgároktól, hogy a lakosság szolgálja ki őket, ne ők a lakosságot. Holott fordítva lenne természetes. Nem viccből mondta Magda Vášáryová háromszor a húszezres zsibongó tömegnek Pozsonyban, hogy: Fico nie je Slovensko!!! Azaz: Fico nem Szlovákia! 

A miniszterelnöknek – akár tetszik, akár nem – tudomásul kell vennie, hogy talppal felfelé van az ország. A gonoszság nem gyógyítható! A koalíció pedig egyre jobban inog. A héten folytatódott a politikai követhetetlenség és az időhúzás a pártelnökök üres politikai ígérgetéseivel azzal kapcsolatban, hogy már körvonalazódik a kormány rekonstrukciója, sőt imitt-amot nevek is megvillantak a magyarázkodásokban. De még ha tényleg átalakítják is a kabinetet, kicserélnek pár minisztert, azaz egy időre befogják Huliakék száját, azzal nem lehet jóvátenni eddigi garázdálkodásukat. Nem hiszem, hogy annak az elégedetlen tömegnek elég lenne egy kis kozmetikázás, egy odavetett csont Šimkovičová, Taraba vagy bárki más formájában... Elsősorban Robert Ficót kellene lecserélni. Hiszen ismerik a mondást: A fejétől bűzlik a hal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?