A negyedik platform

A nemegyszer a bejutási küszöbtől és a választó realitásától is messzimesszi pártgalaxisok népe összeborult, de távoli űrzugokban még megmegvillan a régi ellenségeskedés. Össze-összecsapnak a kurzusváltástól megzavarodott, a korábbi ellenségképes retorikára programozott birodalmi rohamosztagosok és a mindig, minden ellen (is) felkelők utolsó csapatai vagy magányos harcosai, miközben több esetben ugyanazok csodálkoznak ezen álnaivan, akik réges-régen (vagy még tegnap is) egymásnak uszították őket. Bonyolítja a képet, hogy két-három tartományúr is a szövetségen kívülről, dél-szlovenszkói Darth Vaderként szuszog-hörög bele közéleti közönyünk csendjébe.

Persze, vélhetnénk, hogy ez most már csak olyan, mint a csapatépítő paintball, amikor a munkatársak ún. megjelölőkből (markerekből) durrogtatják el egymásra a korábbról raktáron maradt, elődpártos festékanyagokat tartalmazó – és a másikon csak eltüntethető foltokat hagyó – zselatinkapszuláikat. Akár mókás is lehet mindez, ha csak egy-egy „céges buli” idejére korlátozódik, amúgy meg megy a kemény meló értünk, választókért, akik, ugye, mindig csak potenciálisan vagyunk azok. Ha viszont kényelmes pótcselekvésként elhúzódik ez a fura paintball, talán majd a népszámlálási eredmények kijózanító találatként hatnak mindannyiunknál, hogy fel kell hagyni az ilyen kisded játszmákkal.

A gyűjtőpárt alakuló kongresszusa után nyilvánosan is meghirdette, hogy soraiba vár mindenkit, aki tenni akar a szlovákiai magyarságért. Vázolta, miként fognak együttműködni a platformok a konszenzusos döntések érdekében. Mindkettő fontos mozzanat. Előlegezzük meg, hogy működőképes a platformok közti paktum. Alapesetben azonban ez a potenciális választót nem is érdekli, hiszen neki az a lényeges, hogy a belső meccsek után mindig jöjjön egy közérthetően tálalt üzenet. Olyan világos üzenet, amit nem akarnak felülírni az egyéni és platformos különvélemények, legfeljebb – amolyan lábjegyzetként – árnyalják, kiegészítik azt.
Alapesetben párttag sem akar lenni mindenki, akinek fontos a közössége.

Megvan a paktum, s minden kereknek tűnik. Gömbölyű álmokban gurulhatunk messzire. Tudjuk azonban, hogy az elmúlt időszak eléggé szétzilálta a szlovákiai magyar közéletet, kikezdte az intézményhálózatot, és várhatóan a népszámlálási adatok lélektani hatása is kedvezőtlen lesz.

Sejtjük, hogy a három platform mindehhez nem lesz elég, és komolyabban kell venni azokat, akiket ugyan kívülről, de ugyanúgy érdekel a szlovákiai magyarság helyzete. Akiket pedig pillanatnyi csömörükben nem annyira foglalkoztatja, azokat meg kell próbálni érdekeltté tenni.

Olyan pillanatban vagyunk, amikor nem elég tagfelvételt hirdetni, hanem oda kell menni a választóhoz. Nagyobb hangsúlyt követel a civil szférával folytatandó párbeszéd. Ezt többen és többször is megfogalmazták a sokáig kudarcos pártegyesítési tárgyalások idején, de az utóbbi időben valahogy mintha elsikkadni látszana. Persze, ez nem jelentheti azt, hogy a civil szféra a százalékszaporítás eszköze. Nem lenne jó, ha az új tömörülés a kampányidőszakokban korábbi reflexek alapján kulturális eseményekre és civil akciókra erőszakolná rá magát, mert ez már a legegyszerűbb szavazó számára is átlátszó, nemegyszer pedig visszatetsző és kontraproduktív is. A legkisebb falu dínomdánomján is az. Göröngyösebb, de tisztességesebb egy húsz–harminc résztvevővel zajló politikai fórumon végtelen türelemmel érvelni, mint 2-3 száz fős anyák napi ünnepségre „rátelepedni”. Világos, hogy ezt sokan tudatosítják, de szerintem egy politikai kultúrával és kommunikációval kapcsolatos update a helyi „rohamosztagosokra” is ráfér, nehogy régebbi szoftverek szerint fussanak. A negyedik platform ugyanis látni fogja, hogy partner-e, s ha csak eszköz, máshol lesz platform. Például a távolmaradók között.