A mi kis magyarkártyánk

Ugyan nem valamelyik kormány, hanem külső szereplők miatt, de egyértelműen látszik: a szlovák–magyar együttélésből fakadó problémákat az utóbbi időszakban legfeljebb elnyomni sikerült, megoldani, csökkenteni a lappangó feszültséget végképp nem. A választási kampány hajrájában csak nő az esély, hogy előkerül egy-egy időzített bomba, összességében pedig az összetartás hiánya miatt rosszabb helyzetben vagyunk, mint a korábbi években. 

A párkányi Štúr-szobor története (pontosabban egyelőre előélete) kissé hasonlít a Cirill–Metód-szobor áthelyezése körüli kálváriára (apropó, a komáromi konstrukcióról épp lekerült a kétnyelvű felirat), de van egy különbség: kisebb az össznépi felzúdulás és a helyi közeg inkább passzív vagy beletörődő. Az, hogy nincs egyértelmű és párthovatartozás, ideológiai kötődés nélkül felvállalható közös álláspont, annak a következménye, hogy mennyire szétesett a szlovákiai magyarság érdekképviselete. 
Ráadásul a választások előtt nagyon kicsi az esély bármiféle nemzetiségi alapú együttműködésre. 
Külső szemlélőként úgy tűnik, a jelenlegi feltételek mellett a felvidéki magyar összezárás legfeljebb tízéves ciklusokban működhet. A népszámlálások után vagyunk képesek kollektívan rádöbbenni arra, hogy egyre kevesebben vagyunk, részben az asszimiláció és a népesség elöregedése, részben pedig a fiatalok elvándorlása miatt. A jelenlegi helyzetben még az oktatásügyi problémák kapcsán is döcög a kollektív szolidaritással járó közös fellépés: inkább egymást ütjük, miközben kívülről is kedvezőtlen hatások érik a magyar közösséget. 

Ezek a inkább gyengítenek, mint erősítenek. A jó magyar–rossz magyar felosztást mind a két szélről erőteljesen alkalmazzák, egyrészt annak függvényében, hogy ki miként határozza meg magát a hivatalos magyar politikával, sokkal rosszabb esetben a Jobbik lépéseivel kapcsolatban, másrészt pedig szlovák viszonylatban hamar a „rossz magyar” kategóriában találja magát az, aki kinyitja a száját a Szlovákiában tapasztalható visszásságokkal kapcsolatban. Ilyen környezetben kell megbirkózni azzal, hogy az SNS tavasszal valószínűleg visszakerül a parlamentbe, Kotleba befolyása valamelyest erősödik, a Matica pedig bárhol, bármikor gondolhat egyet és előhozakodik egy újabb szobortervvel. 
A helyzet a legkevésbé sem szívderítő.