A medvék „odakint” – mi „idebent”?

Medvével és egyéb nagyragadozókkal sosem sikerült még találkoznom, többmázsás bölényekkel és szarvasbikákkal viszont igen. Egy, a mienknél sokkal hatalmasabb test mozgása a rengetegben még akkor is dermesztő tud lenni, ha kevésbé kell tartanunk attól, hogy ellenünk fordul. A természetben ráadásul nem csak az élő szervezetek léphetnek fel fenyegetőleg. Már az is elég, ha a magasból megindul pár öklömnyi nagyságú kő. Egyszer pedig fél éjszakát töltöttem a társammal 2000 méter fölött egy villámcsapásokkal dús viharban, amelytől csak a sátorponyva védett minket. Semmik voltunk. Helyre voltunk téve. 

Mindenből lehet tanulni. Fel lehet készülni a helyzetekre. Az objektív veszélyekre! Például rossz idő előrejelzése esetén inkább mondjunk le a hosszú ideje előkészített túráról, mászásról. „Medveveszélyes” helyen ne a félreeső pontokat fedezzük fel mindenáron, illetve legyen nálunk medvespray és speciális csengő (nem olcsóak, de ha szükség van rá, életünk legjobban befektetett 60 eurója lesz!). Hasznos az is, ha tisztában vagyunk azzal, milyen viselkedési kódexet kérhet számon rajtunk több száz kilós társunk, ha a területére tévedtünk. Alapjában véve egyébként is alá kell vetnünk magunkat az „odakint” szabályainak. S ha ez nem tetszik, inkább tényleg nem menjünk „oda”. 

E kiragadott példákkal csak azt akarom érzékeltetni, hogy bármi is történik, mindig számolnunk kell a természet önnön szempontjaival. Már csak azért is, mert a modern tudat hatására azt hisszük, kívül állunk rajta. „Outdoor”, ugyebár. Mintha objektíve bármit is számítana, hogy a bejárati ajtóink állítólagos határt képeznek idebent és odakint között. Ez az emberi mikrovilágot nézve érvényesnek rémlik, a nagyképet tekintve viszont nagyon nincs így. A természetben, a világmindenségben vagyunk benne mi, egyáltalán nincs szükség ahhoz, hogy „odaki” menjünk. Örüljünk, hogy az univerzum egyáltalán megtűr minket. Nézzük csak meg a Voyager 1 által 34 éve és 4 milliárd mérföldről készített híres fényképet a „halvány kék pontról”, a Földről. 

Vissza azonban a liliputibbnál is liliputibb világunkba! Természetesen világos, hogy egy embert fenyegető élőlényt semlegesíteni kell. Lakott területen vagy azon kívül, ez egyre megy. Lehet az szúnyog vagy kullancs, medve vagy elefánt – ilyenkor lépni kell! S ehhez Szlovákiában eddig is megvolt a törvényi keret. Ha olyasmire kerülne a sor, habozás nélkül hajlandó volnék én magam is meghúzni a ravaszt. Ám a medvéket övező nagy, országos morális pánik teljességgel alkalmatlan arra, hogy kicsit mélyebben beszéljük át ember és természet viszonyát. Erre most kiváló alkalom lenne, néhány médium és kisebb csoport ezt derekasan, racionálisan és empatikusan végzi is. A szakértők hangja viszont, amely nagyon okosan e viszony kevéssé szembetűnő dimenzióira mutat rá, az ijedezéstől terhes („indoor”) nappalijainkban és kocsmáinkban mintha nem hallatszódna. 

Még egy utolsó gondolat a lakott területre tévedő nagyragadozóktól... A megfelelő felületeken (vagyis nem a jelenlegi környezetvédelmi minisztériumban vagy a dezinformációs térben, s pláne nem Andrej Dankónál) erről is sok szó esik. A most hatalommal rendelkező oldalon szinte kizárólag a medvék kilövésének kérdéskörébe vannak belebolondulva. Viszont a „medvebiztos” kukáktól kezdve a nagyvadakat zavaró kültéri tevékenységek (illegális szemétlerakatok, túlzott építkezések, lőgyakorlatok, intenzív bakancsos turizmus, motoros erdőjárás, rossz erdőgazdálkodás, az erdő gyümölcseinek fokozott szedése stb.) problémáit nagy alázattal és találékonysággal kéne végiggondolnunk. Nem úgy tűnik, hogy a negyedik Fico-kormányba szorult annyi bölcsesség, hogy erre képes legyen. Nemcsak az állam és a közszféra fokozódó rombolásából, hanem úgy tűnik, a természet bántásából származó romokat is el kell majd takarítanunk utánuk. Néha egyébként is érthetetlen, mivel szolgáltunk rá a „sapiens” jelzőre.