A lejáratás folytatódik

<p>A Kiska és Fico közti szópárbaj folytatódik. Pedig nem annak indult. Kiska arra kérte a pénzügyminisztert, segítsen kideríteni, melyik állami hivatal hordja ki az intim részleteket az elnök vállalkozói múltjából. S az ügy első napjaiban a smeresek illedelmesen hallgattak.</p>

A hétvégén azonban Fico azzal vádolta meg Kiskát, hogy bevallotta neki az ellene folyó nyomozást és azt is: már a segítségét kérte egy magas beosztású… nyilvánvalóan a főügyésznek. Jaromír Čižnár azonban tagadta, hogy Kiska bármire is kérte volna, amivel megmutatta, legalább részben képes az autonóm cselekvésre. Úgy tűnik tehát, hogy Fico bűneinek üstje alatt tényleg a Smer fűt be. Közben olyan „bűnről” van szó, amit sok vállalkozó követ el nálunk. Egyszóval, olyasmit is megpróbálnak becsempészni a költségekbe, ami nem való oda. Ugyancsak enyhítő körülmény, hogy Kiska mindent kifizetett, s államnak már nem tartozik semmivel. Robert Fico, aki ma fintorog az elnök ügye fölött, közben nem átalkodik olyan házban lakni, amit az a Ladislav Bašternák épített, aki nagyságrendekkel nagyobb csalásokban gyanús. A kormányhatalom egyszóval köztudomásul téteti, kihez áll közelebb. Az egész egy jól kitervelt húzásnak tűnik, amellyel a politikusok közt a legmagasabb közkedveltségnek örvendő Kiskát akarják lejáratni, aki még mindig gondolkodhat az újabb elnöki cikluson, vagy azon, hogy ígérete ellenére bekapcsolódik a parlamenti politikába, ha a helyzet úgy kívánja.  A botrány további funkciója, hogy megmutassa az embereknek: nézzétek, mindannyian sárosak, nincs választásotok. Mindenkinek vaj van a fején. S így a csalódottságtól lebénult tömeg újra feladja a jobb alternatíva keresésének lehetőségét, s megelégszik a rosszabbikkal.   MÁRIUS KOPCSAYa SME publicistája

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?