A kiskorrupció és az 5. hely

A korrupció felszámolása ügyében a kormányzatok rengeteget ígértek, valamivel kevesebbet tettek, de azért az is lemérhető, melyik mennyit. A legutóbbi kormányzat számlájára írható a szerződések kötelező nyilvánosságra hozatala, az előző reformkormányok idejére meg a szabad információáramlásról szóló törvény. Mindkettő klassz, maradjanak is meg, de mindez kevés.

Kevés azért, mert a korrupció rákfenéje nem is annyira az Interblue 15 millió eurós disznósága miatt nyomasztó. A 15 millió, meg az 50 millió meg hasonló számok csak a pénzügyi szakértőknek és matematikusoknak mondanak valamit, a hétszáz bruttóból élő emberek számára nemcsak elképzelhetetlen, hanem megfoghatatlan összeg is. A nagykorrupció aránylag jól nyomon követhető, és ha nincs következménye, az azért nincs, mert a hatalom komolyan veszi a machiavellisztikus elvet: ahol kezdődik a hatalom, véget ér a törvény. De az ún. kiskorrupció méretei valóban döbbenetesek. Cigány intézmény tisztességes vezetője rémül el, amikor megkérdezem tőle, vajon vevő lenne-é egy cigány médiatámogatásra. Isten ments, kiáltott fel, én adminisztrálom, a fenntartóm kishivatalnokai meg lenyúlják a pénzt. Jó, gondolhatnánk, előfordul, de e projekt említését követően hét (nem gonosz) alkalommal kellett tíz nap leforgása alatt szembesülnöm azzal, hogy intézményvezetők, akik fenntartói önkormányzatok vagy regionális állami szervezetek, reszketnek az EU-s pályázatoktól. A munka az övék, a számlákat is ők írják alá, de – itt tessék figyelni – a fenntartó pályáztat. A megye, a helyi polgármesteri hivatal stb. Pályáztat, dönt, az intézményvezetőnek beleszólása nincs, és a fenntartó által kiválasztott céggel kiviteleztet. Ha baj van, az intézményvezető felel. Ha adminisztrálni kell, az intézményvezető felel. Ha nem jól végzi a beszállító a munkát, az intézményvezető felel. A döntést névtelen, felelősség nélküli hivatalnokcsapat, vagy csak egy hivatalnok hozza... mi meg hozzágondoljuk, mennyiért.

Emlékezzenek vissza a kedves Olvasók olyan beruházásokra, amelyek során falujukban bármilyen infrastruktúra épült. S emlékezzenek vissza, hány faluban jelentek meg furcsa rendszámú autók a kivitelezőkkel. S tegyék föl a kérdést, vajon helyben volt-e hasonló vállalkozás, netán több is, és miért éppen a furcsa rendszámú nyert.

Apróság, mondhatnók. De nem az! Nagyon nem az!

A mindennapok kötelességei, munkája során megtapasztalt igazságtalanság, netán előnyökhöz juttatás, a kiskorrupció százszor inkább felőrli a társadalom kockázatvállalási, vállalkozói kedvét, mint tíz Interblue-ügy. A meghasonlott polgárok, a rezignációba menekülő választók pedig ahelyett, hogy kifütyülnék a nagy ügyeket jegelő bűnüldözőket és azok megbízóit, legyintenek. Kis falu, kis lopás, nagy minisztérium, nagy lopás, ez a világ rendje.

Nos, ezt jelenti az 5. hely. Nagyon rossz helyezés. Rémesen rossz. Szégyellnivaló s egyben dühítő. Ne mondja senki, hogy lehetne rosszabb is. Mert lehetne. De már csak egy kicsit. Mi lenne, ha jobb lenne? Nagyon jobb?