A kisebbségi ugaron

Az idősebbek még emlékeznek rá, mit jelent a parlagon hagyott, ugaroltatott föld. Amikor hallgattam nagyapám és nagyanyám elbeszéléseit a mezőgazdasági termelésről, még nem értettem, mit jelentenek ezek a fogalmak. De vajon mi köze lehet az ugaroltatásnak a parlamenthez? Első ránézésre semmi, de aztán rá kellett jönnöm, hogy sok a közös súrlódási terület.

Mit is jelent az ugaroltatás és a parlag? Az ugar olyan mezőgazdasági terület, amelyet adott pillanatban nem hasznosítanak, tehát egy vagy két éven keresztül bevetetlenül hagyott föld. Nevezik parlagnak is, mivel a „parlag” szó tartósan nem művelt területet jelöl. A politikában ez azt jelenti: nincs képviseletünk a parlamentben.

Miért is volt és lenne szükség erre a földhasználati rendszerre? A válasz nagyon egyszerű és kézenfekvő: az ugaroltatás alatt a talaj szerkezete regenerálódik, a talaj termékenysége pedig javulhat. A gond itt csak az lehetett, hogy a földterületek nagyon elgyomosodtak. Erre utalt Ady Endre is a versében, amikor ezt írta: „Elvadult tájon gázolok: Ős, buja földön dudva, muhar. Ezt a vad mezőt ismerem, Ez a magyar Ugar.” A költő, ha élne, ma biztosan másképp fogalmazna, de minden bizonnyal felismernénk benne magunkat.

Életünk az események sodrásában úgy halad, mint vízen úszó falevél: néha simán tovasiklik a habokon, máskor meg fennakad egy kövön, vagy kisodródik egy öbölbe, és nem tud visszatérni eredeti útjára. Körülnézek, és az az érzésem, most biztosan fennakadtunk egy kövön és kisodródtunk. Amikor simán araszolgatunk, és az akadályokat elkerüljük, nem is vesszük észre az idő múlását, sem a sikereinket vagy a részsikereinket. Eredményes napjaink tartalmat adnak az idő múlásának. Ebben a zajló sodrásban nem vagyunk képesek, vagy talán nem is akarjuk észrevenni, hogy kisodródunk az időből, és kényszerből valahol vesztegelnünk kell.

Ma az itt élő kisebbség és főleg a magyarság vesztegel, vesztegeti az idejét, és valahol kelepcébe is került, amit egyre többen rosszallva vesznek tudomásul. Sokan már azt mondják: eltékozolják az időt, az időnket – az idő csapdájának a rabjai vagyunk. Ennek a csapdának van árnyoldala is: a düh és az agresszió, ami sokszor pusztít és lehúz bennünket a kút mélyébe. A meg nem oldott konfliktusok sokszor okoznak gondot, és egész nemzedékeket tesznek tönkre. A középpontban a valós vagy vélt sérelmek állnak, melyeknek jelentősége már rég nem is olyan számottevő, de a hozzájuk fűződő érzések, érzelmek, indulatok megállítják az idő múlását.

Nem könnyű szembenézni önmagunkkal, de meg kell tennünk! Utána kell néznünk alaposan, hogy mennyit és mire tékozoltunk el eddig az időnkből, mert ez az egyetlen esélyünk arra, hogy visszakerüljünk újra a víz igazi sodrásába. Ellenkező esetben újra parlagon maradnak a nekünk szánt parlamenti székek. Hej, de van még száznál több napunk szeptember 30-ig! Mindnyájan hihetetlen képességekkel rendelkezünk, amelyek csak arra várnak, hogy felébresszük őket – használjuk hát ki lehetőségeinket! Fújjunk riadót és végre lássuk be, hogy számunkra a jelenlegi helyzet egy lehetőség, és ebben a lehetőségben most ne keressük a benne rejlő esetleges problémát!

Hazrat Inajat Khan, a szúfi rend alapítója óriási terjedelmű írásművet hagyott hátra, és tanításait tíz pontban foglalta össze. A 10. pontjának egyik mondata valahol most nagyon nekünk szól és megszívlelendő : ,,Csak egyetlen út létezik: önmagunk korlátainak felülmúlása.”