A járvány második éve

NBS

A katasztrofális 2020-as év után az emberiség nagy reményekkel vágott neki 2021-nek. Több hatásos oltóanyaggal felfegyverkezve bíztunk benne, hogy a koronavírusos időket nemsokára magunk mögött hagyjuk, és a világ visszatér a normalitásba.

Azonban továbbra is a világjárvány határozta meg az évet, és 9 milliárd beadott oltás után is ott tartunk, hogy december utolsó napjaiban a friss esetek száma globális szinten történelmi rekordokat döntöget. Az omikron variáns sokkal gyorsabban terjed, mint a már amúgy is veszélyes delta, ezért 2022-be kevesebb optimizmussal léphetünk át, mint az idei évbe.

A pesszimizmus érzékelhető a gazdasági adatokban is. A tavalyi visszaesés utáni gazdasági növekedés ugyan beindult, de a hónapok múlásával az előrejelzésekbe fokozatosan belopózott a pesszimizmus. A globális ellátási láncok problémái tartósabbnak bizonyultak, mint eredetileg gondoltuk, és az év második felében ehhez hozzájött az energiahordozók árának gyors növekedése a nemzetközi piacokon. A csiphiánnyal küszködő autóipar lassította az európai gazdasági fellendülés tempóját, és emiatt a járvány előtti gazdasági teljesítmény elérése az EU több országában is a jövő évre tolódik ki.

Szlovákia teljesítménye is beleillik a 2021-es történetébe. A gazdaság nagy reményekkel vágott neki az évnek, az elemzők szerint csaknem 5 százalékos gazdasági növekedésre volt kilátás. A jelenlegi állás szerint azonban elégedettek leszünk azzal is, ha a növekedés eléri a 3 százalékot. Jó hír viszont, hogy a szlovák munkaerőpiac a gyengébb gazdasági teljesítmény ellenére is jól teljesített, és az álláshirdetések számát tekintve ma Szlovákiában nem könnyű új alkalmazottakat találni. Az általános koronavírus-pesszimizmusban elveszett az is, hogy 2021-ben Szlovákiába több jelentős külföldi befektetés érkezett, melyek között a kulcsfontosságú kutatást-fejlesztést célzó befektetéseket is találunk. Ez is hozzásegít majd ahhoz, hogy a szlovák gazdaság 2022-ben végre felpörög, és a növekedés üteme a Szlovák Nemzeti Bank szerint eléri az 5,8 százalékot.

Könnyen előfordulhat azonban, hogy az év eleji optimizmus jövőre is fokozatosan pesszimizmusba fordul. Az egész világgazdaságot nagyfokú bizonytalanság lengi be, és még a sokat látott matadorok is óvatosak az előrejelzéseikben. A világgazdaság nagy valószínűséggel növekedni fog, de még nem teljesen érzékelhető, hogy mekkora lesz az omikron variáns gazdasági hatása. Valószínű azonban, hogy az új esetek gyors növekedése tovább fokozza a globális ellátási láncok fennakadásait. A bizonytalanságot növeli a továbbra is magas infláció, Kína egyre lassuló gazdasági növekedése és a feszültség növekedése több geopolitikai gócpontban.

Nehéz optimistán előre tekinteni egy olyan világban, amelyben a jó hírek most ritkaságszámba mennek. Ugyan az Egészségügyi Világszervezet szerint 2022 lesz a globális koronavírus-járvány utolsó éve, de ezt a mostani napi 1,5 millió új eset mellett nem könnyű elképzelni. Mindennek ellenére mégis optimizmusra ad okot, hogy az elmúlt csaknem két évben a világgazdaság szereplői egyre jobban alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. 2022-be ezért talán legjobb azzal elindulni, hogy reméljük a legjobbat, de azért készüljünk a legrosszabbra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?