A gyilkos özvegy utolsó fellépése

Újabb két gyilkosságban találta bűnösnek a bíróság hétfőn Bécsben Elfriede Blauensteinert, akit egy rendbeli gyilkosságért 1997-ben már életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek.

Újabb két gyilkosságban találta bűnösnek a bíróság hétfőn Bécsben Elfriede Blauensteinert, akit egy rendbeli gyilkosságért 1997-ben már életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek. Az immár 70 éves asszony, akit az osztrák sajtó csak az ´özvegyként´ emleget, a vércukorszintjének csökkentésére szolgáló Euglucon gyógyszerrel mérgezte meg azt az áldozatát is, akinek megölése miatt négy éve elítélték. Ám az özvegy szomszéd asszonya és annak környezetéből egy férfi ugyancsak Euglucon-mérgezésben halt meg, s most ebben a két ügyben találta őt bűnösnek a bíróság. A tárgyalóterembe lépve nyomban a sajtót kereste, az ügyész és a védő beszédét mosolyogva hallgatta végig, majd szót kért, s hosszasan előadta, hogy milyen önfeláldozóan ápolta az idős nőt, aki ezért nem kevesebb, mint hét takarékbetétkönyvet ajándékozott, s azt állította, hogy a végül nála lakó néni maga vett be a gyógyszerből, a perben szereplő másik áldozat halálához pedig semmi köze. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a vád szerint kávéban adta be áldozatainak a számukra végzetes készítményt, noha egyikük sem kávézott, hanem csakis teát ittak. Elfriede Blauensteiner a három idős embert nyereségvágyból ölte meg, hogy fedezni tudja költséges életmódját, amelybe a szerencsejáték is beletartozott.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?