A Fradi–Slovan meccs után és előtt

Voltak, akik inkább elkerülték volna ezt a párosítást, tartva az újabb botránytól. Többségük viszont úgy vélte, a legfőbb ideje visszavágni – csak a pályán – a szlovák kommandósok harminc évvel ezelőtti brutális fellépéséért. Amikor dühödten, különösebb indok nélkül a két együttesnek a téglamezei stadionban lezajlott BEK-meccsén a Fradi szurkolóit gumibotokkal ütlegelték, miközben a Slovan-drukkerek egy része kárörvendően üvöltötte a hírhedt sovén rigmust: „Üsd-vágd a magyart!”. Marek Chorvatovičnak, a Denník N publicistájának a minap megjelent visszaemlékezése szerint ezen az estén a primitív nacionalizmus tanúi voltunk.

Másnap jómagam mindkét fővárosban szembesültem ezzel a riasztó hangulattal. Reggel az egyik pozsonyi parkolóban két suhanc gépkocsim dunaszerdahelyi rendszámát megpillantva ordította: „Skurvení Maďari, zmiznite už za Dunaj!” Kicsit meghökkentek, amikor azt válaszoltam nekik, hogy nem megyünk sehova, mi is Szlovákia polgárai vagyunk. Aznap délután az MTI budai székházába mentem, s a bejárathoz közel egy kamasz az autómra ragasztott szlovák matricát megpillantva rám mordult: „Ti barom tótok, mit műveltetek tegnap a magyarokkal?” Őt meg azzal hűtöttem le, hogy ne tévesszen össze a bunkókkal, én is magyar vagyok, és minden jóérzésű emberhez hasonlóan, én is elítélem a történteket.

Főleg a hazai magyarok nem kis részének aggodalma érthető volt a szerdai találkozó előtt, mert munkahelyeinken és máshol, elfogult szlovákok néha minket is azonosítanak az anyaországi balhézókkal. Most nem kell ettől tartanunk, hiszen a tegnapelőtti mérkőzés jórészt sportszerű volt. A nézőtéren viszont forrtak az indulatok. A fradisták „Nem felejtünk, 1992” élőképet húztak ki. Mire a vendégek közül valaki petárdát dobott abba a szektorba, ahol gyermekek is ültek. Szerencsére az ijedtségen kívül más baj nem történt. Nem sokkal később a Fradi-táborból műanyag poharakat dobáltak a szögletrúgásra készülő pozsonyi játékosra. Odakinn a találkozó előtt az alpári és a gyűlölködő szövegektől visszhangzott az Üllői út. A hazai kemény mag tagjait a rendőrök gázsprayjel fékezték meg, mert a vendégek szektorába akartak nyomulni, verekedést provokálva.

A három évtizeddel ezelőtt történtek és a szerdai valóságos rendőrségi hadművelet kapcsán joggal kérdezik a tárgyilagos focibarátok: vajon hova vezetnek a világszerte elharapózó erőszakos cselekedetek a mérkőzéseken és a stadionokon kívül, amelyek társadalmi okairól már tudományos elemzések tucatjai jelentek meg? A gondok orvoslása egyelőre eredménytelen. Csupán az angoloknak és a németeknek részben sikerült kiszűrni a rendbontókat, akiket enyhébb esetekben azzal büntetnek, hogy bizonyos ideig kitiltják őket a hazai és a külföldi lelátókról. Nálunk is akadnak súlyos gondok. Gondoljunk csak a tavaszi Trnava–Slovan bajnokin látott rendbontásra és egyéb hazai botrányokra, vagy a DAC idegenbeli bajnoki mérkőzésein nem ritka nacionalista hőbörgésekre.

Mindezek tudatában némi aggodalommal várom a jövő szerdai pozsonyi visszavágót. Bárcsak teljesülne id. Vladimír Weiss óhaja, aki azt kérte mindkét szurkolótábortól, hogy a jövő héten sem egymással, hanem a pályán látottakkal foglalkozzanak. Most elsősorban a szlovák rendőrségre vár ugyanaz a feladat, mint tegnapelőtt a budapesti kollégáikra, akik példásan helytálltak. Remélhetően nem lesz úrrá a szlovákiai rendfenntartókon az egykori kommandósok gonosz szelleme, amely a tizenkét évvel ezelőtti dunaszerdahelyi, november elsejei, ugyancsak brutális szurkolóverés során szintén kísértett, amikor a vörösmajori Lengyel Krisztián életfogytig tartó súlyos sérülést szenvedett.

Bízzunk abban, hogy a visszavágón is a foci kerül előtérbe, nem pedig a rendőri túlkapások vagy a szurkolók randalírozásai.