A foglyul ejtett állam

A statisztikai mutatókat összegezve arra jutottak, hogy a rendszerváltás és a társadalmi átalakulás csődjéről szóló állítások nem a tényeken alapulnak, hanem érzelmi indíttatásúak. A szerzők szerint „szinte az összes statisztika az életszínvonal emelkedését mutatja 1989 óta – s a fejlődés mértéke megelőzi a világ más részein azóta tapasztalt fejlődést”. Összegzésképpen megállapítják, hogy a posztkommunista átalakulási folyamatok nem a piacgazdaság és a kapitalizmus hiányosságait és a demokrácia működésképtelenségét bizonyították, éppen ellenkezőleg: megerősítették, hogy a többi kísérletezéssel és alternatívával szemben a legjobb megoldást jelentik. A szlovákiai átalakulási folyamat a legsikeresebbek közé tartozik. 2001 és 2010 között Szlovákia produkálta a leggyorsabb fejlődést az Európai Unió tagállamai közül, és a szomszédos visegrádi államokhoz viszonyítva is az élen járunk, mert egyik ország sem közeledett olyan ütemben az átlagos európai életszínvonalhoz, mint mi. Ľubomír Lipták történész régi tézisét (Szlovákia problémája nem az elmaradottság, hanem a lemaradás) a következő kitétellel lehet aktualizálni: történelmünk elmúlt negyedszázadát különösen sikeresnek lehet tekinteni, köszönhetően annak az ütemnek, amellyel Szlovákia csökkentette lemaradását. Persze nem egy kerek, szép sikertörténetről van szó, végigvonulnak benne a kudarcok is. Ezek nemcsak azt eredményezték, hogy nem tartunk még előbbre (mert ez is lehetséges lett volna), hanem reális veszélyt jelentenek, hogy ha nem lesz további változás, történelmi lemaradásunk örökre megmarad. 1989 óta három fő garnitúra irányította az országot (két Mečiar-kormány, két Dzurinda-kormány, két Fico-kormány), és mindhárom kiépítette a maga korrupciós rendszerét. Ezeknek a folyamatoknak az eredményét nevezte Iveta Radičová volt kormányfő tömören és találóan oligarchikus demokráciának. Szigeti László, a Kalligram Kiadó igazgatója egy esszéjében az oligarchikus demokráciát úgy jellemzi, hogy néhány ember diktálja a gazdasági-pénzügyi szabályokat, meghatározza az újraelosztás módját és ellenőrzi a médiát. Úgy, ahogy a saját érdekeiknek megfelel, nem pedig ahogy a közérdek kívánná. Negyedszázad elteltével a társadalom létfontosságú kérdés előtt áll: Sikerül kiszabadítani a foglyul ejtett államot (state capture) az oligarchák karmaiból? A szerző a Trend hetilap politikai kommentátora