A Duna-völgy az új Szilícium-völgy?

„Repülő autókat akartunk, ehelyett száznegyven karaktert kaptunk” – Peter Thiel, a Szilícium-völgy egyik vezető befektetőjétől és gurujától származik a hírhedtté vált idézet, aki egyebek mellett a technopesszimizmus szószólója: a „technopesszimisták” azt hangoztatják, hogy a legújabb IT-fejlesztések nem járulnak hozzá valódi jólétünk növekedéséhez. Repülő autók helyett 19. századi metróvonalakon járunk, csak közben sms-eket tudunk küldeni, esetleg dühös madarakkal tudunk malacokra lövöldözni, és ez nem igazi fejlődés, hangoztatják a technopesszimisták. 

A Financial Times viszont azt javasolja nekik, hogy „ha úgy érzik, a tech-iparágakból világszerte hiányzik a valódi problémákkal való foglalkozás ambíciója, akkor el kéne látogatniuk Pozsonyba”. 

A cikk szerzője, Anton Spisak, a „Duna-völgyet” a Szilícium-völgy lehetséges kihívójának nevezi. Az írás apropója az Aeromobil néven ismertté vált szlovákiai fejlesztés, aminek célja repülő autók kifejlesztése és forgalomba állítása, ami így a Google-alapítók hasonló ambícióinak lett a közép-európai kihívója. De szóba kerül a Szlovákia-szerte ismert ESET vírusirtó szoftver, ami ugyancsak szlovák termék, és a közösségi hálón népszerűvé váló játékok fejlesztője, a Pixel Federation. 

A cikk végső soron azt a kérdést próbálja körüljárni, hogy milyen esélyei vannak Közép-Európának a globális technológiai versenyben. 

Előkerül egy szokásos szempont, a relatíve jól képzett IT-munkaerő olcsósága és hozzáférhetősége, ami biztosítja a kellő humánerőforrást. 

Már ameddig a helyi oktatási rendszer lépést tart a világgazdasági igényekkel: a matematikai és szövegértési „állóképességet” vizsgáló PISA-teszteken való gyengébb szereplés itt is szóba jön. Eközben pedig – tehetjük mi hozzá – az elvándorlás alááshatja az egyébként sem erős utánpótlást, azaz végső soron a munkaerőhiány lehet a jövőbeni fejlődés egyik gátja. 

Érdekes módon a szerző a térség kisállami jellegét mint versenyelőnyt emeli ki: a közép-európai vállalkozások nem tudnak saját nemzeti piacukon megélni, így már kezdettől nemzetközi stratégiával kell piacra lépniük. A Financial Times viszont nem foglalkozik egy további izgalmas kérdéssel sem: a Közép-Európába történő bevándorlással, az itteni városok vonzerejével. Az utóbbi években több felmérés is kimutatta, hogy a világpolgárként élő kutatók-fejlesztők szívesen jönnek Budapestre, Prágába, Krakkóba; szívesen élnek itt, szívesen teszik ide székhelyüket. 

Ma már nem a szénbányák közelsége határozza meg egy város gazdasági erejét, hanem irodáinak, közlekedésének, lakhatásának, éttermeinek minősége. És akár a napsütéses órák száma: nem véletlen, hogy a Barcelonától Genováig terjedő tengerparti sáv vált Európa vezető high-tech övezetévé. 

A napsütésben Közép-Európa nehezen kel versenyre a mediterrán világgal, de arra van esély, hogy a térség városai összeszerelő üzem helyett, ha nem is a csúcstechnológia fellegvárai, de legalább fontos kísérleti laborok legyenek. A mozgékony tőke és a mozgékony emberek világa így egy komoly lehetőséget adhat Közép-Európának: a vakszerencsén múló természeti adottságok helyett, a vas- és szénbányák helyett a tantermek, a trolibuszok, a wifi és az éttermek jobb minősége jelentheti végre a versenyelőnyt. Ennek meg egy jó része nem a külső körülményeken, hanem főleg rajtunk múlik.