Á, dehogy!

Ugyanez a Smer ugyanis pár héttel ezelőtt nem átallotta kockára tenni az egész eurózóna stabilitását, amikor az istennek sem volt hajlandó megszavazni az euróvédőgát megerősítését, ami, mint tudjuk, végül a kormány bukásához vezetett. Kormányválság s előrehozott választások – mi sem jöhet jobban egy kis országnak az egyre jobban elszabaduló pénzügyi megakrízis kezdetén, de ez a Smert láthatóan nem izgatja.

Ezért is meglepő, miként lett a Smerből hirtelen az ország stabilitásának letéteményese, a megbízható és kiszámítható partner. Mert egyértelműen ebbe az irányba mutatnak a maradék jobboldali koalíció (SDKÚ–KDH–Híd) egyelőre inkább burkolt, mint nyílt megnyilatkozásai, s még inkább hallgatásai. (Aktuálisan lásd például a Híd fizetett hirdetését az 5. oldalon, bár Bugár messze nem az egyetlen volt koalíciós politikus, aki, úgy tűnik, végleg rehabilitálta Ficót.) Persze joggal merül fel a kérdés, hogy igen ám, de mi van az Ikoresszel, az Interblueval, a faliújságtenderrel, titokzatos magnószalagokkal, melyeken a Ficóéhoz hasonló hangok hallhatók, és sorolhatnánk. S ha erre valaki azt válaszolja, hagyjuk a múltat, a politikában mindenkinek vannak piszkos üzletei, akkor tegyük fel a kérdést, és mi van Malina Hedviggel.
Tényleg több bizalmat érdemlő partner a Smer, mint az SaS? Tényleg elég volt egyetlen év ahhoz, hogy a fent említettek (s csupán a Best of Válogatást közöljük) teljesen elévüljenek? S tényleg elég volt egyetlen, bár tagadhatatlanul rendkívüli súlyú szavazás ahhoz, hogy az SaS végleg kizárja magát a jövőbeli együttműködésből? Levente Péter halhatatlan szavaival élve: á, dehogy!

Szinte biztosra vehető, hogy a háttérben politikai alkuk állnak „a régiek” közt. Nem kell összeesküvéselméleteket gyártanunk ahhoz, hogy lássuk, Iveta Radičovához hasonlóan az SaS is idegen elem (volt) a rendszerben, amelyet az öregek csak azért toleráltak, mert hatalomhoz segítette őket. Ezzel magyarázható Robert Fico szinte irracionális averziója is mindkét politikai szereplő iránt. Igen, mind Sulíkék, mind Radičová valóban új, friss szelet hoztak a hazai politikába, annak pozitív s negatív értelmében. S nagyon úgy tűnik, a rendszer belső, ideológiai beállást felülíró kohéziója olyan, hogy egyszerűen kiveti magából az idegen elemeket.
Magyarán, a kívülről jött betolakodó láttán a régiek összezárnak, félretéve korábbi ellentéteiket, mert a rendszer egészét látják veszélyben. Mindennek katalizátora, s egyben ürügye is a pénzügyi válság, melynek palástja alatt sok mindent le lehet nyomni a választó torkán. Ha csak azt nem mondja ő is, mint a klasszikussá vált gyerekdal – á, dehogy!