A CIA visszautasítja az ABC-tévé jelentését bin Laden meneküléséről

Oszama bin Laden nemzetközi főterrorista már december elején átszökött Afganisztánból Pakisztánba, onnan pedig odébb állt egy ismeretlen országba.

Oszama bin Laden nemzetközi főterrorista már december elején átszökött Afganisztánból Pakisztánba, onnan pedig odébb állt egy ismeretlen országba. Bin Laden feltehetően tengeren nyert egérutat, s rázta le üldözőit - mondta be hétfő este az ABC amerikai tévétársaság az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA jelentésére hivatkozva. A titkosszolgálat szóvivője visszautasította a tévétársaság közlését, és kijelentette róla, hogy teljesen hamis. Az ABC jelentése szerint a bin Laden-féle terrorszervezet, az al-Kaida egyik harcosa amerikai fogságban azt adta elő, hogy jelen volt azon a megbeszélésen, amelyen a terroristavezér - mielőtt a kelet-afganisztáni Tora Bora barlangrendszeréből elmenekült volna Pakisztánba - a parancsnokságot egyik helyettesére bízta. Az ABC szerint a CIA abból a feltételezésből indul ki, hogy bin Laden egy magnófelvételt hagyott hátra, amely arra szolgált, hogy félrevezesse üldözőit.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?