20/20: a generációs döntetlenről

2019 a dühös új generációk kiáltása volt: a Time címlapján az ökomarkerting szupersztárja, a 16 éves Greta Thunberg az Év embere, aki szilveszter előtt a Föld nagy öregjével, a 93 éves Sir David Attenborough természettudóssal beszélgetett. Tetszetős gesztus, de jól tudjuk: az unokák és a nagyszülők pompásan képesek megérteni egymást. A nagy gond mindig a szomszédos korosztályok közti konfliktusokból van. A lányával már kibékült Thunberg-apukát a BBC-nek nyilatkozva a Greta felé áradó online gyűlöletáradat aggasztja. Joggal. Ahogyan legalább annyira érdemes félnie a lánya felé áradó online rajongásáradattól. Egy tőről fakadnak. 

A leghatalmasabb államokat a fiatalok ingatták meg, az öregek támogatták és állították helyre.

(Cicero)

A Time magazin Év embere-díj sok kanyart leírt már, Sztálin kétszer is megkapta a címet, fiatalok többször is, névtelenül is, általános alanyként – nekünk a legkedvesebb nyilván 1956, amikor az ifjú magyar szabadságharcos állt a címlapon. Greta Thunberg 16 évesen klímaforradalmat hirdetett, amely kétségkívül magasztosabb cél a pénteki iskolába járásnál. Arra azonban ügyelni kell, hogy a klímavédelem és fiatalság jelszava mögé ne bújhasson a hivatásos forradalmár és karrierista oly ismerős típusa. Ahogyan óvakodni kell az ökoálarcos üzleti megfontolásoktól és marketingfogásoktól. Nemet mondani fiatalként szinte kötelező személyiségjegy, de mi következik a nemek után? Miféle tudatos és hatékony cselekvés? Át kell látni a szitán, mert a környezetvédelem tényleg fontosabb annál, hogy a manipuláció uralhassa.

Sem az államférfiak, sem a színészek nem képesek idejében nyugalomba vonulni.

(Prosper Mérimée francia író)

És akkor a gyakorlati politika generációs vetületeiről. Egy 34 éves finn politikusnő lett a világ legfiatalabb hivatalban lévő miniszterelnöke – ő diplomázás után azonnal fejest ugrott a politikába, s szédítő sebességgel emelkedett. 

Egy 22 éves egyetemi hallgató lány lett egy magyar minisztérium ifjúságpolitikai helyettes államtitkára, kinevezése miatt törvényt módosítottak.

Aztán előkerült egy heves kirohanása amerikai ösztöndíjasként az európai orosz befolyás növekedése ellen.
Egy osztrák fiatalember – aki máig nem fejezte be az egyetemi tanulmányait – már 24 évesen államtitkár lett, 27 évesen külügyminiszter, 31 évesen kancellár; első kormányzása a radikális jobboldallal kudarcba fulladt a partner ibizai ostobasága miatt, aztán hatalmas fölénnyel választást nyert jobbközép pártjával, hogy megint érdekes kísérletbe fogjon a jobboldal és a zöldek koalíciójával, amibe kevesebb gazdasági neoliberalizmust és konzervatívabb migránspolitikát hozhat a felek kompromisszuma (Kurz: lehet egyszerre a határokat és a klímát is védeni.)
Tessék mondani, mi itt a korhatár, mi a képzettség foka, a szakmai tapasztalat, illetve a pozíció magassága, ami alatt ciki és kínos fiatalnak lenni a politikában, illetve ami felett trendi, menő dolog? 

Az egyetértés – minden. A közvélemény támogatásával minden sikerül. Nélküle semmi.

(Abraham Lincoln)

Fiatalság a politikában: érdem, állapot, előny vagy hátrány? Diploma, szakképzettség a politikában: a politikusi rátermettség része-e, feltétele-e a papír? Ezekre a kérdésekre szerintem nincsenek egyértelmű válaszok, mert a tehetség és munkabírás képes felülírni a szabályokat. Érettség, kor, tapasztalat, politikán kívüli karrier és élet, ezek vajon mennyit számítanak? És egyáltalán, szakma-e a politika? Erre az egyre egyértelmű a válaszom: nem az. Nem iskolában tanulható munkakör, hanem vezetői alkalmasság és együttműködési habitus dolga, amit az élet formál. 
Akárhogy is: 2020 legyen 20:20 is, azaz döntetlen egy nagy generációs meccsben, amelyet fiatalok és idősebbek vívnak egymással, mióta világ a világ, s amelyben nagy célok érdekében néha képesek közösen is harcolni.