Örökségünk: Pletykák vagy párhuzamos valóságok?

Vasárnap

Tudja, kedves, úgy van ez ám, hogy jóllakatjuk őket felül is, meg alul is, aztán mindent megtesznek nekünk, amit csak akarunk! Onnantól már mink parancsolunk mindnek, mert mind egyforma.” Soha nem felejtem el, amikor még kezdő kutatóként egy ősz hajú, derékfájós nő egy beszélgetésünkkor ezt mondta.

Nem számítottam rá, hogy ily módon avat be világa működésének rejtelmeibe. „Nekünk kell, hogy mindig több eszünk legyen! Mindig magunkra kell gondolni először, mert ők soha nem fognak ránk, hogy mi lesz azután, érti, AZ után velünk! Az asszonyok az erősebbek, nekik sokkal többet kell kibírni, mondjon bárki bármit is!”

A cukra vitte el, mert metélték a lábát, de hogy az asszony nyelve is közrejátszott benne, az hétszentség!” – jegyezték meg gúnyosan ugyanabban a faluban a férfiak, amikor megtudták, kivel beszélgettem. „Hogy mennyit panaszkodott mindig a kocsmában. Ha tudná az asszony, hogy miket mondott itt nekünk, hát a szégyentől a föld alá süllyedne, az biztos! De nem ám, hogy elmondja neki!” Nevettek, és volt, aki bizalmaskodóan a karomat is megsimította ilyenkor. 

A Géza nem tudhatta meg soha...”

Számtalanszor futottam már bele ilyen egymás mellett létező párhuzamos valóságokba. Például, hogy a feleség nem tudhatja meg, hogy a férje mennyit keresett egy hónapban. „Jött a Géza a telepről, hozta a kismalacot egy zsákban, és ám mindig mondta, hogy ahol ez van, van ott több is. Csak az ő feleségének ne mondják meg. Az árát már zsebre is vágta, aztán még aznap mind lecsurgott a torkán” – így mondták a cukorbajos emberről, de már megint az asszonyok. És odasúgták, hogy volt ám nekik „elcsinált gyerekük” több is, de a Géza azt nem tudhatta meg soha, mert azonnal kitekerte volna a felesége nyakát!

Az ilyen történetekből nagyon nehéz kideríteni, hol lakik az igazság. Hogy tényleg nem tudta az ember, és nem jutott az asszony fülébe a dolog sohasem, és a falu asszisztálásával egy színjátékot játszottak évek hosszú során? Méghozzá olyat, ahol egy szabály létezik: hogy a férfiemberek összetartanak, és az asszonyok sem adják ki egymás titkát? Kivéve persze a nem mindig véletlen elszólásokat, meg a magamfajta, messziről jött lelkes kutatóknak a pletykák elmesélését. Ez utóbbira rengetegen vállalkoznak. Már-már gyerekes lelkesedés jelenik meg ilyenkor az arcukon, és akárhány évesek, pajkos csillogás ragyog fel a tekintetükben. Mint a mesében Lúdas Matyiéban, aki évek múltán sem felejtette el megadni Döbröginek az adósságát.

...hogy a szomszéd Lajos lelépett

Ilyen kacifántos történetbe keveredtem nemrégiben is, amikor a deportálások emlékei kapcsán faggattam a legidősebbeket. Már régen megtanultam, hogy bármit hallok, az elmesélt emlékekben a régmúlt mellett legalább olyan fontos szerepe van a jelennek is. Mint a libikókán a gyerekek, úgy billegünk mi is, a kérdező és az emlékező a kétezres évek mindennapjainak történései és a múlt eseményei között. A kis dédunoka hétvégi keresztelője kéz a kézben jár a háborús szüléstörténettel. S egy nagyon aktuális esetben a helyi kultúrház átnevezése egy réges-régi szerelmi (de mivel a történet soha nem olyan egyszerű), egy szerelmi-szélhámos történettel.

Egy háború utáni lakodalmi előkészület részletes meséjével kezdődött minden. A mára már idős beszélgetőtársam akkoriban még cserfes gyerek volt, aki a lagzis háznál segédkező anyja körül kotnyeleskedett. Ekkor jutott a fülébe, hogy a szomszéd Lajos lelépett! Hogy az az akasztófáravaló otthagyta az eladókisasszonyt, az „ujvári lányt”, pedig amikor kiderült, hogy úgy maradt, a lány szüleinek unszolására Lajos még gyűrűt is vett neki! Megtudtam azt is, amiről már könyvben is olvastam: a háborút és fogságot megjárt fiatal legény, a Lajos, utazott fel s le. Seftelt a dohánnyal, vitte Pozsonyba eladni, meg „mindenhová a republikában. Ez tetszhetett meg a jövendőbeli apósnak is, hogy a legény a jég hátán is megél, hogy majd hozzájuk is jól beillik.”

Az elbeszélés olyan részletes volt, hogy már-már láttam a falusi udvart a füstölgő katlanokkal, amelyekben az asszonyok a koppasztáshoz a vizet forralták, hogy a felvégi lagzis háznál majd a rokonok tyúkjaiból ízletes leves készülhessen. A kirobbanó botrány azonban felülírta a sürgés-forgás izgalmát. Mert a szomszéd fia, „ez a lókötő, a Lajos, ez már költözőfélben volt a jövendőbelijéhez. Ők is a lakodalomra készülődtek, de ők Ujvárban, a lányéknál. És ennek a Lajosnak egy haverja, az vitte éppen a Lajos bútorát ki az állomásra. Ott tették volna fel a vonatra, hogy aztán már az apóséknál lakjon. De ez a szélhámos, amíg vártak a vonatra, azt mondta, elmegy dohányért. Mégse járja, hogy csak úgy ott ácsorogjanak, amíg befut az ujvári vonat! És a barátja meg ott várt a bútorral, és csak nagy sokára jött rá, hogy lóvá tették, mert a Lajos bizony fütyölt visszamenni! Felült az ellenkező irányba menő vonatra, és soha nem jött vissza."

Az asszonyok még emlékeztek

A megesett lány is ottmaradt, a szombati esküvőt meg persze a vőlegény nélkül az utolsó pillanatban lefújták. Aztán évekig csend volt körülötte. Mígnem egyszer, de már úgy jó húsz év múlva mit ad Isten, hát a rádióban beszélt!

De már olyan úriasan, mint a pestiek! Azelőtt is nagy komédiás volt, bárhol tollfosztás vagy lagzi volt, ahol úgy összejöttek az emberek, ez mindig dalolt meg szavalt. És olyan jóvágású legény volt már akkor is, olyan nagyhangú, jól szórakoztatta a népet. Aztán mikor már így felkapaszkodott, akkor már ezek a vidékről idejött tanítók is, meg mindenki azt mondta, hogy ez a mi Lajosunk, ez! Már azt se bánták, hogy a neve is más, csak örültek, hogy a nemzet nagy színésze lett! Úgy van ez ám, hogy az asszonyok még emlékeztek, hogy ez mit csinált azzal az eladókisasszonnyal, meg hát a haverja is, de akik tudták, azok mára már mind meghaltak. Amíg éltek is, hát az ilyet, a teherben maradt lányt, hát úgy beszélték, úgy egymás között csendben, de mindenki sajnálta is, mert azért ez nagyon nagy baj egy lánynak. Ha titokban elcsináltatta volna, akkor azért, de hát ez megtartotta. Ez már örökre vele maradt, a szégyene. Most, hogy megint előszedték a tanítók ezt a Lajost, hogy kell nekik is valaki itteni nagy valaki, mert hát itteni eddig nem volt. Nos hát avathatnak neki akármit is, ez akkor is csak egy olyan ember volt, aki nem mert visszajönni a faluba sose! Mondhatott bármit ott Pesten az uraknak, aki így otthagyott egy lányt, a szememben nem ember az ilyen! De ezt nem írják rá a kultúrházra, még ha tudják is. Férfiak, nem érdekli őket!”

Mind igazak, mind hamisak

Hogy mit csinál a kutató, ha a múltból ilyen pletykát hall? Kíváncsivá válik, megy és kérdez. Akit idős visszaemlékezőt talál, annál próbálja megérteni a valóság árnyalatait. Előkerül ilyenkor megsárgult, régi fotó. Elmondják, kik laktak a legény utcájában, és már billen is a libikóka a jelenbe. Aztán libbenünk ismét a múltba. Szóba kerül egy volt nyilas, annak az öregapja, és a jelenleg pozícióban lévő unokája is. Sok-sok generáció életmeséje, eltitkolt és fennhangon hirdetett büszkesége. Sok-sok párhuzamos valóság, tele igazságokkal, fantáziákkal és bűntudatokkal, amelyek az adott mesélő szempontjából éppen akkor fontosnak, hangsúlyosnak tűnnek. Asszonyi fájdalmak, amelyeket a férfiak soha nem fognak megérteni. Férfi hősök, nagymagyar ábrándok, a haláluk után összetákolt hősök, akik egy adott mesélő számára igazak, míg mások számára teljesen hiteltelenek és értelmezhetetlenek.

Ezek az egymás mellett létező valóságok mind igazak, és mind hamisak. És mind illékonyak is. Hol az egyik, hol a másik lendül a magasba, attól függően, kit hallgatunk, kire figyelünk. Sok van belőlük, nagyon sok. Van, hogy kiállítás vagy könyv képében valakire fénynyalábot tolnak (akire a hatalom képviselőinek szüksége van, azt sokáig ott is tartják), mást kényszeresen elhallgattatnak. De mint a libikóka magas és alacsony valósága, így az ő tündöklésük, az ő rivaldafényük is tova lesz, és már jön is helyette egy más, hogy aztán annak a helyét is átvegye egy újabb... A Steiner Gábor utcákból is Eötvös József utca lett, a kultúrházakból meg mostanában művelődési központ, aztán meg majd valami más, egy újabb párhuzamos valóság.

Tóth Erzsébet Fanni

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/38. számában jelent meg 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?