Váltogassuk a permetszert

A lemosó permetezésnek nagy jelentősége van a növényvédelemben. Nyugodtan alkalmazhatjuk a vegyszereket, hiszen a gyümölcsöskert még nyugalmi állapotban van. Ám ha éveken keresztül ugyanazt a permetszert használjuk, a kártevők rezisztensé válhatnak.

A lemosó permetezésnek nagy jelentősége van a növényvédelemben. Nyugodtan alkalmazhatjuk a vegyszereket, hiszen a gyümölcsöskert még nyugalmi állapotban van. Ám ha éveken keresztül ugyanazt a permetszert használjuk, a kártevők rezisztensé válhatnak.

A tél végi, vagy kora tavaszi lemosó permetezés az egyik legfontosabb alapozó munka, amelyet az ültetvényünkben el kell végezni. Nagyon kevesen tudják azonban, hogy a területen fellelhető és az év során károsító szervezetek – beleértve a kártevőket, kórokozókat – majdnem kilencven százaléka helyben telel át a növény törzsén, mégpedig az ágain, vagy a lehullott levelekben. Ezért van óriási jelentősége a lemosó permetezéseknek. Ebből is kettőt különböztetünk meg: az egyiket a mély nyugalmi állapotban hajtunk végre, amikor a növény még nem mozdult meg, és a kártevők az úgynevezett mély téli álmukat alusszák. Van egy másik lemosó permetezés is, amikor a telelő kártevők előbújnak, a gombák fejlődni kezdenek. Ebben az időszakban a lemosó permetezésnek óriási a jelentősége.

A kéntartalmú lemosó permetezésre két dolog miatt kell felhívni a figyelmet. Az első: rendkívül kedvező hatása van nem csupán a gombabetegségek ellen, hanem az áttelelő atkákat is nagyban gyéríti. A másik tényező pedig az, hogy a növény felületén megtapadva egy folyamatosan rendelkezésre álló és fokozatosan felszabaduló kalciumforrást jelent, a kalciumnak pedig nagy a jelentősége a növény egészségügyi állapotának a fenntartásában. Ebben az esetben tehát egy lemosó permetezéssel nem csupán védjük a növényt, de bizonyos fokig tápláljuk is. (radio.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?